Lesz hó hétvégén? Itt az előrejelzés

Pénteken több helyen várható havazás, de vajon hétvégén is számíthatunk rá? Mutatjuk a részleteket.

Pénteken borult lesz az ég; a Dunántúlon és középen többfelé, keleten, északkeleten elszórtan várható csapadék: általában eső lesz a jellemző, de reggel több helyen, napközben főként az Észak- és Nyugat-Dunántúlon havas eső is várható – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Emellett a Dunántúli- és Északi-középhegységben, az Alpokalján, valamint a Nyugat-Dunántúlon alacsonyabb helyeken is lehet havazás. Pár centiméteres hóréteg legfeljebb a hegyekben alakulhat ki, másutt csak átmenetileg marad meg a hó. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között várható, késő este -1, +4 fok valószínű.

időjárás, időjárás-előrejelzés, meteorológia
A hegyekben pár centiméteres hóréteg alakulhat ki. Fotó: Getty Images

Mire számíthatunk hétvégén?

Szombaton nagyrészt borult, párás, helyenként ködös idő várható. Inkább csak kevés helyen süthet ki a nap – ilyen körzetek nagyobb eséllyel a Dunától keletre lehetnek. Helyenként szitálás előfordulhat, a nyugati megyékben időszakosan gyenge eső is valószínű. A hőmérséklet hajnalban -3 és +3 között alakul, kora délután 3, 9 fokra számíthatunk – 7, 9 fokot a naposabb helyeken mérhetnek.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult, helyenként párás, ködös időre számíthatunk – csak kevés helyen lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Több helyen is eshet időszakos jelleggel az eső. A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. Hajnalra -2, +4 fok közé hű le a levegő, délutánra 4 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet – 8, 10 fok az átmenetileg kevésbé felhős tájakon lehet.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő várható több helyen időszakos jellegű esővel. A délkeleti szél időnként megélénkülhet. A hajnali 1, 7 fokról kora délutánra 4 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.