Köd borul az országra

Hűvös, ködös időre számíthatunk a következő napokban a meteorológiai előrejelzések szerint.

Borongós, hűvös időjárást jósol a következő napokra is a Kiderül. A meteorológiai előrejelzése szerint országszerte jelentős ködre is számíthatunk.

Kedden a reggeli, kora délelőtti órákban még tovább terjeszkedik a köd, illetve rétegfelhőzet. Az ország keleti, északkeleti felén maradhat tartósan borult, párás, ködös az idő, ott inkább csak helyenként lehet vékonyodás a felhőtakaróban. Nyugatabbra azonban nagyobb az esély a köd, illetve felhőzet szakadozására, a Dunántúl nagyobb részén több-kevesebb napsütésre is lehet számítani. Szitáláson kívül érdemi csapadék nem várható. Főleg északnyugaton élénkül meg a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű, a naposabb részeken lesz enyhébb az idő. Késő este 5, 11 fokot mérhetünk.

Nagyrészt borult, párás, foltokban ködös idő várható szerdán is. Elsősorban a déli megyékben lehet több-kevesebb napsütés. Helyenként előfordulhat szitálás. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon időnként megélénkül. Kora délután a borult, párás tájakon 9, 12, a kevésbé felhős körzetekben 13, 18 fokot mérhetnek.

köd, időjárás
Hűvös, ködös időre számíthatunk a következő napokban. Fotó: Getty Images

Csütörtök éjjel sokfelé lesz köd és rétegfelhőzet, reggeltől vastagabb frontfelhőzet is érkezhet északnyugat felől, amely a nap folyamán délkelet felé vonul. Helyenként szitálás, majd többfelé eső, zápor is előfordul. A délnyugati, majd északnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 3, 10, kora délután a borult, párás, illetve csapadékos vidékeken 9, 13 fok között valószínű, de délkeleten 15, 17 fokot is mérhetnek.

Általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk pénteken is. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső, nagyobb eséllyel hazánk keleti, délkeleti felén. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati, később az északkeletire forduló szél. Hajnalban 0, +9, kora délután 9, 14 fok között alakulhat a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.