Időjárás: nem számíthatunk túl sok jóra

A következő napok időjárásával kapcsolatban egy jó dolgot tudunk kiemelni, méghozzá azt, hogy nem lesz nagyon hideg. Egyébként esőre, ködre, szélre számíthatunk.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl délkeleti, valamint az Alföld déli és nyugati részén akár több órára is kisüthet a nap – olvasható a Kiderül előrejelzésében. Az északkeleti, keleti megyékben időszakos eső, záporeső előfordulhat, a ködös tájakon szitálás is lehet. Késő délutántól, kora estétől az ország északnyugati felén egyre több helyen eső, zápor várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 8 fok között valószínű, késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő.

időjárás. időjárás-előrejelzés, meteorológia
Nem sok jót tartogat az időjárás. Fotó: Getty Images

Ilyen lesz az idő kedden és szerdán

Kedden a hidegfront vastag, összefüggő felhőzete fokozatosan kelet felé vonul, mögötte napközben gyengébben és erősen felhős területek, időszakok is lehetnek. A nap első felében többfelé várható eső, zápor, második felében a csapadékrendszer kelet felé elhagyja hazánkat. A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül. Kora délután 4, 9 fokot mérhetnek.

Szerda hajnalra többfelé képződhet köd, illetve rétegfelhő, erősen felhős, párás és gyengén felhős, napos tájak egyaránt lehetnek. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben, főleg a hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék. A hőmérséklet hajnalban -4, +4, kora délután 3 és 8 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.