Újabb front miatt fájhat ma a fejünk

A délelőtt folyamán észak felől hidegfronti felhőzet érkezik térségünkbe. Gyakori lehet ma a fejfájás és a migrén.

Pénteken ismét erősen megnövekszik a felhőzet. A déli, délnyugati tájakon ugyan még számíthatunk napsütésre is, északkeleten már egész nap borult maradhat az ég. Estétől viszont ismét felszakadozhat majd a felhőzet észak felől. Északkeleten kisebb eső, zápor is előfordulhat, míg a többi területen legfeljebb szemerkélő esőre kell készülni.

fejét fogó szeplős fiatal nő
A fejfájásra, migrénre hajlamosoknak nem lesz könnyű napjuk. Fotó: Getty Images

A délnyugati és északkeleti tájak kivételével nagy területen megélénkülhet, akár meg is erősödhet az északnyugati, nyugati szél, estére azonban már valamelyest veszít az erejéből a légmozgás. A legmelegebb délutáni órákban többnyire 16 és 21 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, a borongósabb és csapadékosabb északkeleti tájakon azonban pár fokkal hűvösebb is lehet. Hajnalban pedig 7 és 15 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma alacsony az alkalmazott kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség kockázata. Ezért jelenleg nincs érvényben sem vészjelzés, sem riasztás.

-5 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 10-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -5 Celsius-fokot 1925-ben jegyezték fel Miskolcon és Kistelek településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1997-ben mért eredmény tartja, amikor 28,2 fokot mutattak a hőmérők Kisteleken.

Újabb front terheli a szervezetünket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma egy újabb front terheli meg az érzékenyebbek szervezetét, ezúttal a hidegfront okozhat fejfájást, migrént.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.