Érkeznek a mínuszok (2019.10.29.)

A meleg, nyárias idő a héten véget ért, a következő napokban az évszaknak megfelelő, esős és hűvös időjárásra kell készülnünk.

Az október végén megszokott, esős és hűvös időjárásra számíthatunk a következő napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán az északkeleti határvidéken lehet átmenetileg vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, az északkeleti tájakon kisebb a csapadék kialakulási esélye. Elsősorban a Tiszántúlon több helyen megélénkül az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között várható. Késő estére általában 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Hűvös napok jönnek. Fotó: iStock
Hűvös napok jönnek. Fotó: iStock

Éjszaka már mínuszok lesznek

Szerdán is erősen felhős marad az ég országszerte, délutántól pedig főként a Dunántúlon és délen eső, zápor is lehet. Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Csütörtökön helyenként már előbújhat a nap rövidebb időre, csak délen lesz kezdetben több felhő. Csapadék nem valószínű. A néhol élénk északkeleti szél mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul - olvasható a meteorológusok előrejelzésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?