Érkeznek az újabb zivatarok

A következő napokban ködös, borongós időre számíthatunk, a hajnalok is egyre hűvösebbek lesznek.

Kevés napsütésre és országszerte záporokra, zivatarokra kell készülnünk a következő napokban – írja a Kiderül. Napközben az átlaghőmérséklet is egyre alacsonyabb lesz országszerte az előrejelzés szerint.

Szükség lesz az esernyőre

Kedden napközben javulnak a látási viszonyok, de marad a többnyire erősen felhős vagy borult idő. Csapadéksáv vonul délnyugatról északkelet felé, így összességében több helyen fordulhat elő kisebb eső. A déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 7, 12, késő este 3, 9 fok között valószínű.

időjárás, csapadék
Kevés napsütésre és országszerte záporokra, zivatarokra kell készülnünk. Fotó: Getty Images

A köd és rétegfelhőzet szerda délelőtt zsugorodik, kisebb körzetekben lehetnek napos időszakok is, majd nyugat felől egy front vastagabb felhőzete érkezhet. A nap első felében a szitálás mellett helyenként fordul elő eső, a nap második felében főleg hazánk déli, délnyugati felén többfelé várható eső, zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Vékonyodik, többfelé felszakadozik a felhőzet csütörtökön, majd délutántól egy melegfront magasabbszíntű felhőzete érkezik az ország fölé nyugat felől. Reggelig szórványosan fordul elő eső, zápor, napközben számottevő csapadék már nem valószínű. Az északi, északkeleti, majd a Dunántúlon a déli, délkeleti szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.