Ezzel diagnosztizálták Bruce Willis egyik lányát

Tallulah Willis legfrissebb interjújában őszintén beszélt azokról a mentális problémákról, amikkel meg kellett küzdenie.

Bruce Willis  29 éves lánya, Tallulah az évek során többször beszélt róla, hogy milyen típusú mentális nehézségekkel küzd. A Vogue-nak adott friss interjújában azonban ennél is tovább ment: megindítóan őszintén mesélt a betegségeiről; többek között a testképzavaráról, ami egy időben súlyos anorexiához vezetett nála.

„Az elmúlt négy évben megküzdöttem az anorexiával” – kezdte, majd hozzátette, erről a harcáról azért beszélt eddig viszonylag ritkán, mert azután, hogy 20 évesen leszokott az alkoholról, úgy érezte, az egyetlen dolog, amit az életében még irányíthat, az étkezése. Elmondta, az evési rendellenessége azután kezdődött, hogy 25 évesen bevonult egy zárt intézménybe, hogy professzionális keretek között nézzen szembe a depressziójával, ami kicsi kora óta megnehezítette az életét.

„Felszabadító élmény volt” – nyilatkozta az intézményben töltött időről, majd hozzátette, a terápia részeként végre el tudta engedni azt az érzést, ami egész kamaszkorában kísértette: hogy ő a rút kiskacsa. A Vogue újságírójának ezeken túl mesélt arról is, hogy az intézményben figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral diagnosztizálták, amire gyógyszert is kapott. „A kezelés hatására teljesen megváltozott az életem. Végre – életemben először – okosnak éreztem magam” – árulta el.

Tallulah willis (a kép jobb szélén) és testvérei (Fotó: GettyImages)

A gyógyszer mellékhatásaként Tallulah kevésbé volt éhes és fogyni kezdett. „Az elején furcsa mód élveztem is a környezetem reakcióit a fogyásomra. Később a családom kifejezte az aggodalmát, de igyekeztem nem foglalkozni velük” – mesélte. „Amikor rákérdeztek, hogy a gyógyszertől fogyok-e ennyire látványosan, csak félresöpörtem a kérdést. Meggyőztem magam, hogy szükségem van a gyógyszerre, hogy segítsen fókuszálnom, pedig a valóságban örültem annak, hogy a kinézetemen változtat.”

2022 tavaszára csont és bőr lett. „Szinte egyfolytában fáztam. Nem mertem kimozdulni, mert attól féltem, hogy nem lesz hol leülnöm, ha kifulladok séta közben.” A családja ekkor lépett közbe: egy texasi központba vitték a lányt, ahol kifejezetten étkezési zavarokkal küzdő páciensekkel foglalkoznak.

Itt azon túl, hogy megismertették egy sor különféle módszerrel, amivel karban tarthatja az ADHD-ját, egy másik mentális rendellenességgel is diagnosztizálták: kiderült, hogy a fiatal nőnek borderline személyiségzavara van, melynek jellemzője a csapongó lelkiállapot. „A betegség impulzívvá teszi az érintettet, negatívan hat a társas kapcsolataira, emellett hat arra is, hogyan látja saját magát.”

Tallulah azt mondja, mikor elhagyhatta a texasi intézményt, már sokkal jobban érezte magát. „Rájöttem, hogy semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy harmóniában éljek magammal és a családommal...Éveken át nyomta a vállamat annak a súlya, hogy a szeretteim aggódnak értem, és ez össze is nyomott aztán” – zárta az esszéjét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!