Víziszony ellen bizalom

Csaba László, a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Kar tanára foglakozik úszásoktatással, látott felnőni úszózseniket. "Feltalálta a gyógyszert" víziszony ellen - ez pedig nem más, mint a bizalom!

Mondják, az úszás a legfontosabb sport, mert minden izmot megmozgat, egészséges és szórakoztató. A víz maga a csoda - mondja a szakember. - Felhajtóereje következtében egy hetven kilogrammos ember is csak négy kilogrammot nyom a vízben. Az úszás kisgyermekkortól késő idős korig űzhető. Nem szükségeltetik hozzá erős fizikum, ezért a kisgyerekek már az első pillanattól képesek a vízben mozogni. Mikor kezdjük el az úszásoktatást? Elterjedt és divatos a "csecsemőúszás", ami valójában a vízhez szoktatás. Ugyanis ekkor még általában nem tanulnak meg úszni a gyerekek, bár fennmaradnak a vízen. Mozgásuk ösztönös, inkább kapálóznak, de ezt szemmel láthatóan derűs mosollyal teszik. A hozzám kerülőknél elölről kezdjük az úszásoktatást, azzal a különbséggel, hogy ezek a gyerekek már hozzászoktak a vízhez, imádják és otthonosan mozognak benne.

- A csecsemőúszással kapcsolatban sokakban egészségügyi aggályok merülnek fel.

- A csecsemőúszás higiéniáját mindenhol nagyon komolyan veszik. A víz majdnem tökéletesen tiszta, emiatt nem kell aggódni. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt óriási élmény a közös "oktatás". De a vízhez szoktatást otthon is el lehet sajátítani. Ha a szülők hagyják a gyereket pancsolni, közös játékokat találnak ki - különösen, ha már olyan korú a csemete, hogy együtt lehet vele fürödni -, a vízzel kapcsolatban pozitív élményei lesznek. Ha véletlenül előfordul, hogy a gyerek játék közben vizet nyel, vagy abba fejjel belecsúszik, akkor sem szabad megijeszteni a kétségbeesésünkkel. Sőt, bátorítani kell őt, és meggyőzni arról, hogy ez mindenkivel megeshet, természetes dolog.

- Ha túl vagyunk a vízhez szoktatáson, megszerettettük gyermekünkkel a vizet, melyik úszásnemet válasszuk?

- Ha csak egy úszásnemet szeretnénk megtanítani, a legfontosabb a mellúszás. Előnye, hogy közben jól lehet tájékozódni, különösen akkor, ha egyáltalán nem tesszük a fejünket a vízbe. Én azonban lényegesnek tartom a gyorsúszást is, mert például a tengerben a hullámokkal szemben másképp nehezen tudunk haladni. A hátúszást pedig azért nem szabad kihagyni, mert gyakran életmentő is lehet. Ha egy tó közepén görcsbe rándul a kezünk vagy a lábunk, és nem tudunk tempózni, a segítség megérkezéséig egyszerűen a hátunkra kell fordulnunk és lebegni a vízen. Sokan egyébként pihentető úszásnak is használják, mert minimális izommunkát igényel. Mindhárom úszásnem könnyen elsajátítható, talán a gyorsúszásnál a levegővétel jelenti a nehézséget, mert a szűken oldalra fordított fej nem tartozik az ember természetes mozdulatai közé.

- Hány éves korban a legoptimálisabb elkezdeni az úszást?

- Öt-hat évesen a legjobb. Később már kialakulnak a gátlások és a félelmek.

- Sok gyerekbe éppen a szülők vagy a nagyszülők nevelik a félelmet. "Vigyázz, belefulladsz, életveszélyes!" Van erre orvosság?

- Mindenkit meg lehet tanítani úszni. Rengeteg sikertörténetem van. A recept egyszerű: bár az egyéni úszásoktatást sokan jobbnak tartják, ezekben az esetekben a csoportos órák hatékonyabbak. A gyerekek húzzák, bátorítják egymást, sőt, a játékos feladatoknál sokszor feledésbe merülnek a félelmek és a gátlások. Például "fogócskázni" minden gyerek szeret, de "fogónak" lenni aligha. A "ház" az, ha a víz alá bukunk. Játék közben a gyermek többnyire elfelejti félelmét, és a víz alá merül. Ez a módszer a legtöbbször bevált. Ha jó az oktató, néhány óra alatt a legfélősebb gyermek bizalmát is elnyeri. Ezen áll vagy bukik az oktatás sikere.

- Az utóbbi tíz évben megszaporodtak a vállalkozó úszásoktatók. Akadnak köztük nem szakemberek, akik csupán a haszonra specializálódtak. Hogyan döntse el a szülő, hova vigye gyermekét?

- 2004-től minden úszásoktatónak rendelkeznie kell egy úgynevezett licensszel. Nem elég, ha valaki elvégez egy tanfolyamot, hogy tud úszni, sőt menteni is, ha nem rendelkezik hivatalos dokumentumokkal, egyetlen tanítványt sem fogadhat.

- Ha kiderül egy gyerekről, hogy tehetséges, ráadásul szorgalmas is, felmerül, hogy versenyszerűen, élsportolóként folytassa az úszást. A szülőkben pedig gyökeret ver egy újabb dilemma: az élsport veszélyes, ártalmas az egészségre, elveszi a boldog gyermekkort. Hát kell ez?

- Sokan valóban megijednek, és lehetőséget sem adnak gyereküknek, hogy kipróbálja magát. Az aggodalom nem alaptalan, a sportért óriási áldozatokat kell hozni. Eleinte napi egy, később napi kettő edzés van. Vállalni kell, hogy magántanuló lesz a diákból, akinek egyetlen szabadnapja sincs. Csábítóan hangzanak a külföldi edzőtáborok, versenyek, de az uszodán kívül nemigen látnak ilyenkor mást az úszók. Ennek ellenére minden erőmmel támogatom azokat, akik beleadnak és feladnak mindent, hogy megpróbálják. Ez elképesztő energiabefektetés, és nem biztos, hogy az eredményekkel megtérül. Nem mindenkiből válik Egerszegi Krisztinához hasonló versenyző. IX.évf./10.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!