Kiderült, mennyire tartós a gyógyszeres fogyás

Kevesebb mint két éven belül visszatér a leadott súlyfelesleg, miután a betegek leállnak a fogyást segítő gyógyszerek használatával – mutatják egy frissen megjelent tudományos vizsgálat eredményei.

Az elhízás világszerte az egyik legfőbb közegészségügyi kockázati tényező, amelynek kezelése komoly kihívást jelent. Az elmúlt években ugyanakkor komoly előrelépést ígért az úgynevezett GLP-1-receptor-agonista gyógyszerek térhódítása. Az eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére kifejlesztett gyógyszercsoportról kiderült ugyanis, hogy hatékonyan képes segíteni a súlycsökkentést, ilyen módon tehát fogyókúrás célokra is alkalmazható. Kérdéses persze, hogy képesek lehetnek-e ezek a szerek valóban megoldást kínálni az elhízás globális problémájára. Egy, a The British Medical Journal folyóiratában frissen megjelent tanulmány meglehetősen borús képet fest e tekintetben.

egy nő a nadrágján mutatja, hogy mennyit fogyott, GLP-1 gyógyszert tartva a kezében
Egy új kutatás szerint a GLP-1 típusú szerek hatékonyan segítik a fogyást, de hatásuk nem feltétlenül tartós. Fotó: Getty Images

Így változik a testtömeg a fogyasztószer elhagyása után

Mint azt a Reuters hírügynökség írja, az elemzést végző kutatócsoport összesen 37 korábbi tanulmány, azon keresztül pedig több mint 9 ezer elhízással vagy túlsúllyal élő beteg adatait vizsgálta át. A résztvevőket 18 különböző fogyást segítő gyógyszerrel kezelték e kutatások során, és körülbelül a felük kapott GLP-1 típusú gyógyszert. Mint az az adatokból kirajzolódott, a páciensek testtömege átlagosan 0,4 kilogrammal gyarapodott havonta azután, hogy leálltak az adott gyógyszer szedésével. Továbbá átlagosan 1,7 év elteltével testsúlyuk visszatért a kezelés előtti szintre. Hasonló visszarendeződést lehetett megfigyelni továbbá egyéb egészségügyi rizikótényezők terén is, mint a vérnyomás vagy a koleszterinszint, amelyek 1,4 éven belül álltak vissza a gyógyszeres terápia megkezdése előtt mért szintjükre.

A GLP-1 típusú szerek, illetve azok között is az újabb hatóanyagok, így a szemaglutid és a tirzepatid esetében még gyorsabb súlygyarapodásról számoltak be a meta-elemzés szerzői a gyógyszeres kezelés elhagyását követően. Ebben a csoportban az átlagos testsúlynövekedés havonta 0,8 kilogramm volt. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy mivel ezek a készítmények eleve hatékonyabb fogyást biztosítanak, ezért a kezelés előtti testsúly újbóli elérése is hasonló időn belül várható, mint az egyéb fogyasztószerek esetében. Egészen pontosan a vizsgálat szerint 1,5 éven belül.

Mindent egybevetve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik gyógyszeres segítséggel próbálnak megszabadulni súlyfeleslegüktől, a gyógyszer elhagyása után nehezebben tudják tartani a súlyukat, mint azok, akik kizárólag életmódbeli eszközökre alapozzák fogyókúrájukat. Éppen ezért meglátásuk szerint nem érdemes rövid távon alkalmazni ezeket a gyógyszereket, egyben eredményeik alátámasztják az elhízás elsődleges megelőzésének fontosságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!