Így égetheti legjobban a zsírt

Ha zsírégetésről és súlycsökkentésről van szó, akkor az aerob gyakorlatok hatásosabbak, mint az ellenállásos vagy súlyzós edzés, derült ki egy új amerikai tanulmány eredményeiből.

"Senkit sem szeretnénk lebeszélni az ellenállásos edzésről, de a kutatási eredményeink egyértelműen azt igazolják, hogy az aerob edzés hatásosabb, ha zsírégetésről, vagy súlycsökkentésről van szó" - mondta Leslie Willis, a Duke Egyetem Orvosi Központjának klinikai kutatója, a tanulmány szerzője. Korábbi tanulmányok arra az eredményre jutottak, hogy az ellenállásos edzésnek számos jótékony hatása van, például javítja a vércukorkontrollt, de a zsírlebontásban játszott szerepe egyelőre nem bizonyított. "A kevés idővel rendelkező emberek akkor tudnak a leghatékonyabban zsírt égetni, illetve súlyt csökkenteni, ha az edzésük során az aerob gyakorlatokra koncentrálnak" - tette hozzá Willis.

Leslie Willis és kutatócsoportja összesen 234 túlsúlyos és elhízott középkorú nőt és férfit kért fel a nyolc hónapig tartó kutatásukhoz, és a résztvevőket három csoportba sorolták. Az ellenállásos edzést végző csoport hetente három alkalommal végzett súlyzós edzéseket, nyolc különféle edzőgép segítségével. Az aerob csoport tagjai hetente körülbelül 12 mérföldet (19,2 km) futottak futógép, illetve elliptikus tréner használatával, miközben a kombinált csoport egyenlő arányban végzett súlyzós és aerob edzéseket.

Végül összesen 119 résztvevő fejezte be a kutatást, melyből kiderült, hogy az aerob csoport tagjai több súlyt, és több testzsírt adtak le, mint azok, akik csak ellenállásos edzéseket végeztek. Az aerob csoport tagjai átlagosan 1,7 kilogrammot fogytak, míg a kombinált csoport résztvevői valamivel kevesebbet, pontosan 1.62 kilót adtak le. „A súlyzós edzések némileg megnövelték az izomtömeget, de kevésbé csökkentették a testzsír arányát, így ebben a csoportban összességében kevesebb súlycsökkenés volt megfigyelhető” - összegezte a tanulmány eredményeit Willis.

testtömeg-indexét (BMI)! Dr. Timothy Church, a Baton Rouge-i Pennington Biomedikai Kutatóközpont preventív gyógyászati részlegének igazgatója is hangsúlyozta, hogy a tanulmány eredményei nem azt jelentik, hogy el kell hanyagolni a súlyzós edzéseket, mivel főként idősebb korban, mikor a testben elkezdenek leépülni az izomszövetek, rendkívül fontos az izomerős fenntartása, ugyanis az alacsony testzsír és az izomerő leginkább együttesen javítja az életminőséget. A tanulmány teljes terjedelmében a című szakfolyóirat decemberi számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?