Ha öt évvel tovább szeretne élni az átlagnál, tekerjen!

Akár öt évvel is meghosszabbíthatjuk az életünket, ha naponta biciklire pattanunk, de csak akkor, ha keményen pedálozunk, és persze elkerüljük a baleseteket.

Egy új dán tanulmány szerint az egészségmegőrzés szempontjából nem az számít, hogy mennyit kerékpározunk, hanem hogy milyen intenzitással tekerünk.

A dániai kerékpárosok körében végzett felmérésből az derült ki, hogy a nagy intenzitással pedálozó férfiak 5,3 évvel, míg a közepes intenzitással tekerők 2,9 évvel éltek tovább, mint azok, akik lassan kerékpároztak.

A nők esetében az intenzíven pedálozók 3,9 évvel, a közepes intenzitással tekerők pedig 2,2 évvel éltek hosszabb életet, mint a lassú kerékpárosok. A tanulmány Peter Schnor professzor, az Európai Kardiológiai Társaság munkatársa vezetésével készült.

Az Európai Kardiológiai Társaság párizsi konferenciáján bemutatott tanulmány olyan faktorokat is figyelembe vett a vizsgálatok során, mint a vizsgált személyek egyéb sporttevékenységei, a testtömeg-index, az alkoholfogyasztási és dohányzási szokások, valamint a vérnyomás.

"Leginkább azoknak a kerékpárosoknak van esélyük a szívbetegségből bekövetkező korai halál elkerülésére, akik naponta nem több mint egy órát kerékpároznak, de azt intenzív tempóban teszik. Az ő esetükben akár 82 százalékkal is csökkenhet a korai halál valószínűsége" - mondta Schnor professzor.

A tanulmányban 21 és 90 év közötti koppenhágai lakosokat vizsgáltak a kutatók, ugyanis Dánia fővárosában a lakosság egyharmada rendszeresen, minden nap kerékpárral közlekedik a munkahelyére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra