Ez a mozgásforma lassíthatja az Alzheimer-kór előrehaladását

Egy új kutatás szerint egy mozgásforma segíthet lassítani az Alzheimer-kór előrehaladását a betegség korai szakaszában.

Az Alzheimer-kór diagnózisa után elkerülhetetlen a szellemi hanyatlás, ám egy friss tanulmány szerint a betegség korai szakaszában lévő betegeknél jobban kordában tartható a betegség heti kétszeri nordic walkinggalszámolt be róla a Daily Mail.

nordic walking
Segít lassítani az Alzheimer-kór előrehaladását ez a sport. Fotó: Getty Images

Nem csak a szívnek tesz jót

Ez a mozgásforma az utóbbi években egyre népszerűbbé vált azok körében, akik idős korukban is aktívak szeretnének maradni, illetve szeretnék kivédeni a szívbetegségeket. Több tanulmány is megállapította, hogy a felső és alsó testrészeket egyaránt megerőltető módon edzve hatékonyabban megelőzhető a szív egészségének hanyatlása, mint más sportokkal.

A síbotok segítségével történő tempós séta során a botok segítségével lendülünk előre, ez pedig sokkal teljesebb edzést jelent, mint a hagyományos gyaloglás. Tanulmányok szerint a test összes izmának 80-90 százaléka lendül ilyenkor mozgásba, szemben a gyaloglás vagy futás során használt mindössze 40 százalékkal.

A közelmúltban pedig egy olasz tanulmány mutatott rá arra, milyen előnyökkel járhat az Alzheimer-kórban szenvedők számára, ha ezt a mozgásformát választják. A tudósok 30 enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kórban szenvedő betegen végeztek különböző kezeléseket. Ezek közé tartoztak a fizioterápiás kezelések és a zeneterápia (ezeken az alkalmakon az éneklést vagy a betegek kedvenc dalainak hallgatását hívták segítségül, hogy felvegyék a harcot a memória hanyatlásával). A csoport fele hat hónapon át hetente kétszer nordic walkingon is részt vett.

Ebben teljesítettek jobban a nordic walkingozók

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyaloglók magasabb pontszámot értek el a memória, a figyelem és az agyi feldolgozási sebesség tekintetében. De a vizuális-térbeli kognitív teszteken is jobban teljesítettek – például a fejben számolásban vagy a cipőfűző bekötésében.

Ha ezeket az eredményeket további, kiterjedtebb vizsgálatok is megerősítik, akkor a nordic walking biztonságos és hasznos stratégia lehet a kognitív károsodás lassítására enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kór esetén” – írták az eredményekről a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.