Előtte-utána képek: ezért éri meg életmódot váltani (x)

Az életmódváltás sikerének titka az elszántság és az akaraterő. De mi van akkor, ha - egyébként teljesen természetes módon - nehézségek adódnak, és már éppen ott tartunk, hogy feladnánk? Mi segíthet ilyenkor? Elmondják azok, akiknek már sikerült.

Nincs mit szépíteni, az életmódváltás kőkemény mumka: a helyes táplálkozás és a rendszeres sport mellett a céltudatosság, az akaraterő és a következetesség is kell a sikerhez. Mindannyian elfáradhatunk, ilyenkor viszont érdemes lehet mások tapasztalataiból erőt meríteni.

A BioTechUSA 2020 Legnagyobb átalakulója verseny négy különdíjasának sikertörténetét mutatjuk be előtte-utána képekkel és motiváló gondolatokkal, amik segíthetnek abban, hogy ne adjuk fel és higgyünk magunkban.

Együnk jókat

"Napi ötszöri étkezés, finom, kedvemre való ételek és sok süti fogyasztása mellett fogytam le. A fő változás az alapanyagokban, az étkezések gyakoriságában és a mennyiségekben mutatkozik meg" - mondta el Piszker Ivett. Életmódváltása először "csak" a fogyásról szólt, mostanra azonban már az egészség került a középpontba számára. A kiegyensúlyozott táplálkozás gyorsan látványos eredményt hozott, hiszen már 1 hónap után mínusz 10 kg-mal csökkent a testsúlya, mostanra pedig 54 kg a 156 cm-es magasságához képest. Az új életmód teljesen beszippantotta, ahogyan ő fogalmaz, kicsit megszállott lett. Elvégzett egy tanfolyamot, ahol életmód- és táplálkozási tanácsadást, illetve sporttáplálkozást, táplálkozáskiegészítést tanult.

A kiegyensúlyozott táplálkozás gyorsan látványos eredményt hozott

Keressünk egy célt

"Legyen egy cél. Egy messzi nagy cél és közben álljunk meg az ellenőrző pontoknál, vegyünk egy nagy levegőt és ne adjuk fel, bármennyire is nehéz. Ha van egy gyenge hét (edzés, félrekajálás) ne dobjunk el mindent. Rázzuk meg magunkat és mejünk tovább. Keressünk motiváló embereket, akik szívesen segítenek majd" - mondta el Forray Zoltán mozdonyvezető. Elsősorban izomépítés volt a célja, amikor belevágott az életmódváltásba, majd a testzsír százalékát szerette volna csökkenteni. Céljai elérésében felesége, Melinda nagy segítségére volt, aki korábban nagyobb súlyfeleslegtől szabadult meg. Az immáron fitt család szeretne jó példát mutatni gyermeküknek és minél hosszabb és teljesebb életet eltölteni vele egészségben.

Nincs olyan, hogy majd holnap

"Ha akarunk valamit, akkor fejben azonnal át kell állni és nyomni ezerrel, különben nem sok esély lesz a változásra. Ne mondjuk, hogy majd holnap, meg majd jövő héten, vagy január 1-jén. Akaraterő, kitartás és türelem, a többi meg majd adja magát" - hangsúlyozta Scherer Martin, aki hónapok kemény munkájával 112 kg-ról 78 kg-ra fogyott. Elmondása szerint a háromműszakos munkarend mellett nehéz mindig motiváltnak maradnia, de a rekordok őt igazolják. Egyik napról a másikra lett elege saját tükörképéből, beiktatta a mozgást a mindennapjaiba és a táplálkozására is elkezdett tudatosan odafigyelni. Egyre jobb időket és távokat teker és fut, ma már a több mint 200 kilométer tekerés, vagy épp a félmaratonok tempósabb lefutása sem okoz neki gondot. A következő nagy cél pedig egy maraton teljesítése.

A kiegyensúlyozott táplálkozás gyorsan látványos eredményt hozott

Adjanak erőt a változások

"Látom, hogy minden nap képes vagyok arra, hogy jobb, erősebb és gyorsabb legyek. Motiválnak a folytonos apróbb sikerek, elismerések, ahogy az emberek hozzáállása, magatartása jó irányba változik velem szemben. Eközben én is motiválok másokat azzal, hogy szimplán azt csinálom, amit szeretek, még akkor is, ha nem vagyok hozzá jó passzban" - mesélte Szabó Milán.

Milánnak 104 kg-nál lett elege a megszokott, lusta, túlsúlyos és mentálisan gyenge életéből, bizonyítani akart mindenkinek, de legfőképpen önmagának. Diétával és mozgással 26 kg-ot sikerült leadnia, mostanra az edzések teljesen az élete részévé váltak és saját tapasztalatai megosztásával szívesen segít másoknak is céljaik elérésében.

Ivett, Zoltán, Martin és Milán átalakulása bárki számára példaértékű. Ha van egy célunk: ledobnánk néhány pluszkilót, szálkásítanánk, esetleg éppen izmosodni szeretnénk, a BioTechUSA Lifestyle Programja segíthet célunk elérésben. A szakemberek által összeállított online életmód programban egy kérdőív kitöltése után személyre szabott tanácsokat és megoldásokat kaphatunk, az ingyenes Facebook csoportban pedig az inspiráló tartalmak mellett a közösség motiváló ereje is segít majd céljaink elérésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!