A súlyzózás javíthat a reumatoid arthritiszesek állapotán

A rendszeres, kis súlyokkal végzett testedzés javíthat a reumatodi arthritiszben, azaz sokízületi gyulladásban szenvedők állapotán - állítják brit kutatók.

Csontízületi gyulladásEgy 28 önkéntes részvételével készült kutatás során megállapították, hogy a legalább fél évig rendszeresen végzett, könnyű súlyzós edzés nemcsak az izmokat segít visszaépíteni és a fizikai erőt növeli, de az ízületek merevségét is oldja, ezáltal azok kevésbé fájnak. A kísérletben a 28 résztvevőt - zömében ötven év feletti nőket, akik legalább tíz éve sokízületi gyulladásban szenvedtek - két csoportra osztották. Az egyik csoport 24 hétig súlyzós gyakorlatokat végzett, míg a másik súlyzók nélkül tornázott. Azoknál, akik súlyzókat is használtak, a fizikai erőnlét átlagosan 25 százalékot javult, míg az erő majdnem kétszeresére nőtt.

"A reumatoid arthritiszben szenvedőknél az ízületi fájdalom mellett az izmok is elgyengülnek, ráadásul ezek a betegek izomtömeget is veszítenek. Ez szoros összefüggésben van a mozgási nehézségekkel" - mondta dr. Andrew Lemmey, a kutatás vezetője a BBC News-nak. "Logikus, hogy ha vissza tudják építeni az izmokat, akkor sokkal jobban bírják majd a terhelést. A kutatás során pontosan erre találtunk bizonyítékot."

Dr. Lemmey hozzátette, hogy a súlyzós edzés nagyon jó kiegészítője lehet a gyógyszeres kezelésnek, ám nem ajánlható mindenkinek, egyéni mérlegelés is szükséges a gyakorlatok megkezdése előtt.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!