Úttörő eljárás segíthet majd a meddő nőkön

A Göteborgi Egyetem munkatársai egy kémiai anyag segítségével képesek voltak serkenteni a petesejtek érését, ami új lehetőségeket nyithat meg a mesterséges megtermékenyítés területén.

A daganatos betegség kezelése során alkalmazott kemoterápia és sugárterápia gyakori mellékhatása a meddőség, ugyanis a beavatkozás gyakran a petesejtek pusztulását vonja maga után. Jelenleg ugyan elérhető az érett petesejtek, illetve az embriók mélyfagyasztása, azonban ez a pubertást megelőzően nem jelenthet lehetőséget a probléma orvoslására.

Egy másik opció az éretlen petesejtek fagyasztása lehet, azonban eddig nem létezett érést elősegítő lehetőség.

A oldalain közölt tanulmány a PTEN nevű molekula gátlásával képes volt elérni, hogy a kis, éretlen petesejtek érett alakokká alakuljanak át. Kui Liu professzor és munkatársai egérkísérleteik során öt élő állat jött világra, és a petesejtek érésének elősegítésénél a PTEN-t gátolták. Az állatok tizenöt hónapig semmilyen idült betegségre utaló jegyet nem mutattak, ez az életkor az emberi életciklusban 70 évnek felel meg.

Amennyiben lehetőség nyílik a technológiai humán alkalmazására, olyan hölgyek előtt is megnyílik a lehetőség, akik petefészke túl kevés petesejtet tartalmaz, vagyis a hagyományos lombikos eljárás nem jelenthetne számukra megoldást . Erre optimális esetben 5-10 év múlva kerülhet sor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!