Lombikprogram: a gyerek után kéne fizetni

Miután Veres András győri megyés püspök augusztusban valláserkölcsi szempontból bűnösnek ítélte a mesterséges megtermékenyítésben résztvevő szülőket, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője újfent bejelentette, hogy a kormány továbbra is támogatja a lombikprogramot, sőt még jobban kibővíti lehetőségeit.

A jövőben ha az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is további négy-négy alkalommal támogatják a beavatkozást. Emellett mérséklik a kezelésekhez szükséges gyógyszerek térítési díját is: a jelenlegi 70 százalékról 90 százalékra növelik a támogatást. Megint elhangzott az a korábbi ígéret is, hogy évi 6 ezerről 12 ezerre növelik az államilag támogatott lombikkezelések számát. Azzal, hogy megduplázzák a beavatkozások mennyiségét, lényegesen nő majd a gyermekszám is, egyelőre azonban csak becsülni lehet, hány párnak jelent majd ez valódi segítséget.

Évente nagyjából kétezer gyermek születik orvosi segítséggel Magyarországon, a támogatással azonban 3-4 ezerrel több babára számítanak a döntéshozók. A kérdést, miszerint a 12 ezer tervezett beültetésből miért "csak" 5-6 ezer gyerek jön majd a világra, egy neve elhallgatását kérő lombikapuka válaszolta meg a Házipatika.comnak, aki a feleségével együtt hét gyötrelmes évet várt a csodára.

"Valahol dicséretes, hogy az állam kifizet öt kezelést, mert a legtöbb országban nincs így. Van, ahol egyáltalán nem fizetik, van, ahol egyet-kettőt állnak, és olyan is akad, ahol az egészségbiztosítástól függ a támogatás mértéke. Ez nemzetközi összehasonlításban is soknak számít, tehát érezhető, hogy a kormánynak ez fontos. Vagyis nem mondhatjuk, hogy nem akarnak erre költeni, bár szerintem nem a lombikbeavatkozásokat kellene kifizetni, hanem azt, ha születik gyerek. Ez pedig egy óriási különbség.

Jelenleg ugyanis abban érdekelt a rendszer, hogy a meddőségi központok, amelyek nagyrészt magánvállalkozások, folyamatosan lombikbeavatkozásokat toljanak rá a szerencsétlen párokra. És nem feltétlenül az a legjobb, ha elsőre összejön a baba, hiszen akkor csak egyszer tudják kiszolgálni az adott párt. Nem akarok senkit meggyanúsítani, de ha egy párra öt OEP által fizetett lombikot nyomnak rá, és van ott két-három saját finanszírozású is, akkor nyolcszor annyit keresnek rajta, mintha elsőre megoldódott volna a probléma. És legalább ötvenszer annyit, mintha esetleg lombik nélkül estek volna teherbe egy rendes kivizsgálás után."

Hogy működik Magyarországon a meddőség?

"Ha természetes úton nem jön össze a baba, a pár előbb-utóbb megérkezik a nőgyógyászához. A szakorvos ezután elképesztően egyszerű rutinok alapján megnéz bizonyos dolgokat. Hogyha azok nincsenek rendben, akkor valamilyen irányban elindul a kezelés, ha viszont semmi durvát nem talál, akkor a páciensek viszonylag hamar elkerülnek egy meddőségi centrumba. A nőgyógyász ugyanis sokszor nem érzi magát felkenve arra, hogy megoldjon egy meddőségi esetet, helyette inkább továbbküldi a párost. Ezek a magánvállalkozások pedig nyilván abban érdekeltek, hogy elinduljon a meddőségi kezelés. Az embernek ez persze nem tűnik fel, mert azt hiszi, ez a normális, ez a protokoll, és ez az, aminek történnie kell."

"Az is komoly problémát jelent, hogy Magyarországon nem lehet érdemben, normálisan beszélni egy orvossal. A beteg órákat vár, aztán napokat, de a doki mindig rohan. Aztán öt perce van, ami alatt nem tud senkit sem végighallgatni, nem képes átnézni az összes leletet, így pedig nem is tud elgondolkodni rajtuk. Ha pedig valaki orvosról orvosra jár, egyetlen olyan szakember sem lesz, akiben összeáll a kép. Elképesztő dossziékkal, mappákkal mászkálnak az emberek, amelyek tele vannak mindenféle papíralapú lelettel, amit soha nem néznek végig. És ez valójában nem is várható el, hiszen nincs rá elég idő. Innentől kezdve pedig, amikor az orvos valamilyen tanácsot ad a betegének, nehéz megmondani, hogy milyen információk alapján tette.

Idehaza ugyanis nem az történik, hogy kézen fog a háziorvos, és az elejétől a végéig elkísér. Ha a betegnek van egy speciális egészségügyi problémája, akkor nem áll mellette egy doki, aki végig felügyelné a kezelését, hanem azonnal átadja a szakorvosnak, és onnan mindenki csak dobálja tovább. Ezzel szemben külföldön mindenkinek van egy kijelölt orvosa, aki az összes leletét látja, és minden szakorvosi jelentést elolvas. Ez nyugaton alap, de Magyarországon ha valaki egy relatíve hosszú betegségi utat jár be, mint mondjuk a meddőség, erre sajnos nincs lehetősége. Ezt is nagyon rossz dolognak tartom."

"A rengeteg eredménytelen beavatkozás után mi végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. De sajnos elég későn hoztuk meg ezt a döntést. Ennek leginkább az volt az oka, hogy ugyan egy év után megkérdeztem, érdemes-e kimenni, de a magyar dokik nagyon magabiztosan azt állították, hogy ők a világ legjobb szakemberei, és hogy idehaza minden elérhető. Én pedig csak öt évvel később néztem utána, hogy ez valóban így van-e. Mire eljutottunk külföldre, túl voltunk hét lombikon és rengeteg visszaültetésen. Ezalatt több száz méregdrága orvosi viziten jártunk, végtelen pénzt költöttünk el, miközben évekig félregyógyszerezték a feleségemet, és egy felesleges műtétet is végrehajtottak rajta. Ráadásul 10 évvel korábbi protokollnak megfelelően kezeltek embriókat, amiket végül nem is tudtunk felhasználni. Ezután mentünk el Bécsbe és Valenciába, ahová elvittük az összes leletünket.

Kint persze egészen más volt az orvosi módszertan. Mind a két helyen azt kérdezték tőlünk, hogy miért nem vagyunk rendesen megvizsgálva. Kiderült ugyanis, hogy az ő szempontjaik szerint egyáltalán nem is vizsgáltak ki minket. Nyugaton ugyanis az az első, hogy megpróbálják a lehető legtökéletesebben megfejteni, hogy miért nem jön össze a baba. Így pedig célzottan tudják kezelni a problémát. Különböző statisztikák alapján tízből 7-8 esetben rá is jönnek, hogy mi a gond. Így a nem megmagyarázhatómeddőségaránya is sokkal alacsonyabb, mint idehaza. És ami a legfontosabb, hogy adnak egyfajta bizonyosságot, vagyis sokkal kevesebb embert tartanak bizonytalanságban."

"Mi szerencsések voltunk, hiszen lett gyermekünk annak ellenére, hogy Magyarországon azt mondták, sosem lesz. Azt persze nem tudták megmondani, miért nem, de 7-8 petesejtleszívás és tizenvalahány visszaültetés sikertelensége után közölték, hogy nem lesz, és kész. Ehhez képest végül 8 év után elsőre összejött a dolog, amikor a feleségem már negyvenéves volt. Tisztában vagyok vele, hogy erre nem lett volna mindenkinek lehetősége, ha ugyanis valakinek nincs pénze, nem beszéli a nyelvet, és nem áll módjában külföldre menni, sokszor esélye sincs.

Nem tudom, más területeken milyen a magyar egészségügy, de ez a része elképesztően furcsa. Egy nagyon szűk, begyepesedett szakmának tűnik, ami egyrészt jó, mert valamilyen sikerességgel és rengeteg pénzért megoldja a nők meddőségi problémáit, de azoknál, akiknél nem sikerül, örökre katasztrófát okoz."

"Ezt ugyanis iszonyatosan nehéz lelkileg végigcsinálni. Elképesztő mennyiségű idő megy el a reményteli várakozással, amikor a beteg vár az orvosra, a leletre, a laboreredményre. Ezek az idők gyilkosak tudnak lenni. Közben pedig végig azt mondják, hogy legyél optimista, mert különben nem lesz gyereked. Persze, bízni kell benne, és az embernek fel kell építenie az optimizmusát, aztán valameddig tartania kell magát, de utána összeomlik hétszer, nyolcszor. Majd hosszú időn át el kell gyászolni egy újabb sikertelen kísérletet, de akkor sem szabad feladni a reményt.

Férfiként természetesen folyamatosan biztatod a feleséged, de aztán megint megjelenik a nővér, és azt mondja, ismét negatív a HCG (a "terhességi hormon" - a szerk.). Van, akiket összeránt ez a közös harc, és ettől még szorosabb lesz a kötelék köztük, de olyat is láttam, hogy egymást kezdték el hibáztatni, ami viszont tönkre tudja tenni a kapcsolatot. Ha ugyanis egy pár egyik vagy mindkét tagja gyereket akar, és sehogy sem jön össze, akkor ez elképesztő törés egy ember életében. Éppen ezért kellene ezen a területen az orvosoknak sokkal-sokkal körültekintőbben viselkedniük és eljárniuk, mert itt szó szerint emberéletekről van szó. És nemcsak a babákéról, hanem bizony a szülők életéről is."

Cikkünk személyes véleményeken alapul - a szerk.