Újabb intézmény segíti a meddő párokat

Meddőségi központot adtak át a Debreceni Egyetemen: a modern műszerekkel felszerelt létesítményt egy felújított villában alakították ki.

Világszerte nő a meddőséggel küzdő nők és férfiak aránya, Magyarországon minden hatodik nő és férfi érintett. Egészségügyi és népesedéspolitikai szempontból is kulcskérdés tehát a meddőség kezelése, hogy minden vágyott gyermek megszülessen – mondta el Szöllősi Katalin, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) osztályvezetője az intézmény megnyitóján. A szakember fontos célnak nevezte, hogy olyan egységesen magas színvonalú ellátórendszert alakítsanak ki, amely minden, meddőséggel küzdő párnak hozzáférhető legyen egész Magyarországon. A meddőségi központ olyan hely, ahol a remény és a szakszerű támogatás találkozik – fogalmazott.

Meddőségi Központ Debrecen
A Meddőségi Központ új épülete. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Gyermek lesz a vége

A meddőségi központ egyrészt fontos a családok szempontjából, mert minden tíz családból egy-kettőnek segíteni kell, hogy gyereke lehessen, másrészt fontos az egyetemnek, amely felelős ezekért a családokért – közölte Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja. A neonatológus hozzátette: volt időszak, amikor tíz, egy kilogramm alatti koraszülött közül csak egyet vihettek haza a szüleik, ma már tízből kilenc gyereket tudnak egészségesen hazaengedni. Azoknak a családoknak, akik az egyetem meddőségi központjában kérnek segítséget, nem engedik el a kezét, gyermek lesz a vége – emelte kis az akadémikus.

Az új meddőségi központban évente legalább kétezer pár kivizsgálását és orvosi ellátását tervezik. Az átfogó nőgyógyászati és urológiai, andrológiai diagnosztikát és kezelést biztosító szervezeti egység a korábbinál is gyorsabb és egyértelmű betegutakat fog eredményezni, reményeink szerint hozzájárulva a vágyott gyermek megszületéséhez, a születésszám növekedéséhez – mondta el Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem klinikai központjának elnöke. Az avatáson elhangzott, hogy a párok kivizsgálása egy helyen és egy időben történik, ami országosan egyedülálló, mint ahogy az a számítógépes spermaanalizátor is, amellyel a férfiakat vizsgálják.

Akkor beszélünk meddőségről, ha rendszeres, fogamzásgátlástól mentes szexuális együttlét ellenére, egy éven belül nem jön létre terhesség. Nagyon sokféle oka lehet: anatómiai elváltozások, hormonális diszfunkciók, különböző anyai betegségek, illetve lelki okok is meddőséghez vezethetnek. A meddőség oka előfordulhat nőknél és férfiaknál is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.