Intim mosakodás - szükséges vagy ártalmas?

A nők, bár biológiailag hasonlóan működnek, intim tisztálkodási módszereik mégis egészen eltérőek lehetnek. Két szakorvost kérdeztünk, mi a helyes.

Az intim higiéniának a mindennapi tisztálkodás fontos részét kell képeznie. Ezzel sok kellemetlenséget kerülhetünk el, például megelőzhetjük a bakteriális vagy gombás fertőzéseket. Ha a megfelelő testrészeket nem tartjuk tisztán, a fehérjetermészetű anyag bomlásnak indul, és kezdetben csak kellemetlen illatával hívja fel a figyelmet, ám a későbbiekben ágyát képezheti bizonyos kórokozók elszaporodásának, így gyulladás, fertőzés alakulhat ki.

Feleslegesek az intim mosakodó szerek?

"Az emberi szervezet testnyílásainál, a nyálkahártyán keresztül védelemmel szerelkezett fel" - mondja dr. Petróczi István. A szülész-nőgyógyász főorvos hangsúlyozza: ez igaz a születés kapujára is. A szervezet mindent megtesz, hogy a fertőzésektől védje a női nemi szervet. Erre szolgál a Döderlein-féle laktobacillus-flóra , speciális tejsavbaktériumok tömege. A hüvely anatómiai helyzete (a végbél közelsége) és élettani szerepe miatt állandó fertőzésveszélynek van kitéve.

A hüvelyben számos kórokozó lehet kis számban jelen, anélkül, hogy bármilyen panaszt vagy tünetet okozna. Az említett laktobacillusok által fenntartott savas közeg megakadályozza, hogy a kórokozók elszaporodjanak, s ezáltal hüvelygyulladást, folyást okozzanak. Ez az egyensúly azonban könnyen felborulhat, ha például irrigálunk vagy tampont használunk.

Beszéljük meg! Beszélgessen a problémáról a témában indított fórumon !

Az irrigálás a hüvelyöblítés olyan módja, amikor a hüvelybe enyhe nyomással folyadékot juttatnak egy csövön keresztül. Amint a folyadék elhagyja a hüvelyt, kimossa a hüvelytartalmat. "A fogamzóképes nő hüvelyének vastag és többrétegű a nyálkahártyája. Amennyiben egy nőnek hüvelyi folyása van, ez a védelmi réteg a fertőzés fennállásáig nem tudja ellátni a feladatát" - hangsúlyozza dr. Petróczi István. Ezért kell a fertőzés okát megkeresni és kikezelni. Gyakran a tisztaságra vágyó nő tesz magának rosszat a nem megfelelő ápolási szokásaival.

"Hüvelyöblítésre ritkán, heti rendszerességnél gyakrabban ne kerüljön sor, lehetőleg hígított, tejsavas öblítő folyadékkal. Fertőzés kikezelése után pedig kifejezetten ajánlott az öblítés alkalmazása, egyénileg változó, hogy mennyi ideig" - vallja dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász. Arra azonban a szakember is figyelmeztet, hogy ezt legjobb úgy elkezdeni, hogy előbb nőgyógyászhoz fordulunk, mert a nem megfelelő alkalmazással több kárt okozhatunk, mint amennyit használunk magunknak.

Az intim higiéniának a mindennapi tisztálkodás fontos részét kell képeznie, intim higiénia tejsavbaktérium hüvely nőgyógyász irrigálás hüvelygyulladás
Az intim higiéniának a mindennapi tisztálkodás fontos részét kell képeznie

A hüvelyen belüli irrigálás tekintetében országonként is megoszlanak a szokások. Az olasz nők úgy használják a hüvelyzuhanyt, mint mi a fogkefét - mondja Szőnyi György. A franciák viszont egyáltalán nem élnek vele. A magyar nőknek kisebb része választja ezt tisztálkodási eszközéül.

Használjuk a savas pH-jú mosakodószereket!

"Szinte mindenkiben felmerül a kérdés , hogy mivel mosakodjon" - mondja dr. Szőnyi György. A szülész-nőgyógyász szerint a szeméremtestet lehetőleg semleges, de még inkább savas pH-jú mosakodószerrel mossuk le, és utána mindig bő vízzel öblítsük le.

Tipp Öblögető folyadék: 1 liter forralt vízhez adjunk 1 evőkanál élő flórás joghurtot, és 1 evőkanál 10 százalékos ecetet, irrigátort pedig a patikákban is lehet kapni.

"A hüvely kémhatása savas, ezért jobb, ha a szer is az. Lúgos kémhatású szappant ne használjunk, ugyanis a szappan lúgos kémhatása felboríthatja a hüvelyváladék kémhatását és flóráját. A hüvelybe pedig szappan soha ne kerüljön. A kis ajkak felszíne másféle hámtípussal borított, ezért ha valaki érzékenyebb, még inkább ajánlott, hogy savas szerrel mosakodjon. Ezzel bajt nem csinálunk, ha kerüljük a lúgos kémhatást" - mondja a szakember.

Normál és kóros hüvelyváladék

Az egészséges női hüvelyben a nem kórokozó baktériumok jelenléte megakadályozza a kívülről bejutó baktériumok, gombák, egyéb paraziták, élősködők elszaporodását. A váladék mennyisége egyénenként és a ciklus különböző napjaiban más és más lehet, a ciklus közepén, a peteéréskor a legbőségesebb, a menstruációt megelőző napokban pedig sűrűbbé válhat. A normál hüvelyváladék színtelen és szagtalan.

Ha az egészséges egyensúly megbomlik, az a hüvelyben fokozott váladéktermelődéshez, kóros folyáshoz vezethet. Ilyen esetekben a váladék mind mennyiségileg, mind minőségileg megváltozik, viszkető, égő érzés, gyakori vizelési inger társulhat hozzá.

Mielőbb szakorvosi segítségre van szükség, hogy a megfelelő kezelés gyors, szövődménymentes gyógyulást eredményezzen! Fontos, hogy a természetes hüvelyváladékot el tudjuk különíteni a kóros állapottól. Ha kétség merül fel, mindig forduljunk orvoshoz, hogy biztonsággal el lehessen dönteni, miről is van szó.

Szőnyi György a következő panaszok esetében javasolja, hogy keressük fel orvosunkat: fehéres vagy sárgászöldes színű váladék; égető, viszkető érzés, kellemetlen szag; heves alhasi fájdalmak és láz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!