50 felett szültek, ezt gondolják most

Bár nem veszélytelen a terhesség a negyvenes, ötvenes éveinkben, ez a két nő úgy döntött, fejest ugrik a lehetőségbe és mindketten 53 évesen szülnek. Az ő történetük következik.

Az Egyesült Államokban rekordszámú nő vállal gyermeket a negyvenes, ötvenes éveikben járva, dacolva azokkal a veszélyekkel és kockázatokkal, amelyek az életkorukból adódnak. Ami sokak szerint már tényleg csak egy szám, hiszen a tudomány, a lombikprogram elterjedése és a hollywoodi hírességek példája minden korábbinál több nő számára tette járható úttá a gyermekvállalás kitolódását. Ezzel élt Karen Wilson és Nancy Zepada is, akik mindketten 53 éves korukban szültek - írja a Dailymail.

Ahol az ikrek különleges családba érkeztek

Karen 21 évvel az első gyermeke születése után adott életet ikreinek: Lily Rose és Luke Ray lombikkal születtek. A DailyMail.com-nak elmondta: „Az a legjobb abban, ha valaki idősebb anyuka lesz, hogy értékeljük a kiváltságokat, az egész szülést, az egész terhességet, és semmit nem vesz természetesnek. Két gyönyörű gyermeket szülni ilyen későn – azt hiszem, ez igazán nagy áldás”.

Ezzel együtt látja a dolog árnyoldalát is: tudja, hogy nem lesz annyi ideje az ikreivel, mintha fiatalabb korában adott volna életet nekik. „Édesanyám most halt meg, én pedig 53 éves vagyok, úgyhogy látom, hogy ez milyen károkat okozott nekem. Nyilvánvalóan szomorú vagyok a gyerekeim miatt, mert nem fogunk örökké élni. De azt hiszem, az a fő, hogy egészséges vagyok, és a csecsemőkről való gondoskodás tölti ki a gondolataimat” – tette hozzá.

születés, csecsemő
A lombikprogramnak köszönhetően egyre idősebb korban is vállalhatnak gyermeket a nők. Fotó: Getty Images

Karenéknél egyébként elég érdekesen alakul a család: 66 éves párjának van négy, 39 és 21 év közti életkorú gyereke, és két unokája, így az ikrei születésével most a saját gyerekei fiatalabbak, mint az unokái. „Ne kérdezzék, ez hogyan fog működni” – nevetett Karen.

Az 53 éves nő korábban az örökbefogadáson is gondolkodott, de azt mondták neki, hogy túl idős. Pedig azt meséli, szerinte sokkal több türelme van most, mint fiatalabb korában, és olyan dolgok sem zavarják, mint például a gyakori gyereksírás, ami 21 éves fiánál annak idején még nagyon zavarta.

50 felett szült Nancy Zepada is, de nem bánta meg

Karen tehát a második és harmadik gyerekét szülte 53 évesen, Nancy Zepada viszont az elsőt. Bár azt mesélte, korán férjhez ment – mindössze 18 évesen –, a férjétől néhány év múlva elvált, és csak 48 évesen találkozott az igazival. De mivel mindig is vágyott saját gyerekre, és tudta, hogy lesz is. Csak arra nem gondolt soha, hogy 50 felett szül majd.

Végül ő is lombikkal esett teherbe, egy barátja donor petesejtjét felhasználva. Kisfia, Jason februárban született meg. „(A férjemmel) mindketten nagyon izgatottak vagyunk, és nagyon boldogok. Ő a mi örömünk” – mondta a lapnak. Hozzátéve, hogy ebben az életkorban a férjével már stabil egzisztenciát építettek fel, így mindent meg tudnak adni kisfiuknak. És bár a fiatalabb anyukák felhúzzák a szemöldöküket, amikor meghallják, hogy 53 évesen szült, szerinte Jason nagyon szerencsés.

Nancy terhessége a várható kockázatok ellenére eseménytelennek indult. Viszont a harmadik trimeszter már légszomjjal és magas vérnyomással járt együtt, amire gyógyszert is kellett szednie, de úgy érzi, összességében jól viselte a megpróbáltatásokat, és felkészültebbnek érzi magát az anyaságra, mint fiatalon.

„Érettebbek vagyunk; több dolgot megtaníthatunk neki, mert több élettapasztalattal rendelkezünk – mondta, majd hozzátette – Ha idősebb lesz, valószínűleg kevésbé leszek aktív az életkorom miatt. De egészséges vagyok, és azt tervezem, hogy sokáig fogok élni. Ott leszek az unokáim mellett, és segíteni fogok a gondozásukban is.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.