5 perc pihenés után újra jobban tudunk koncentrálni

Némi pihenés után hatékonyabban tudunk dolgozni vagy tanulni – erre jutottak ausztrál kutatók. A lényeg, hogy öt percre el kell tudnunk szakadni a feladatainktól, hogy utána produktívabbak legyünk.

A Sydney-i Egyetem kutatói megállapították, hogy elég 5 perc szünetet tartanunk a munkahelyünkön ahhoz, hogy újra tudjunk koncentrálni. Ehhez nem kell semmilyen különös tevékenység, csak annyi, hogy ebben az időben ne a feladatainkkal foglalkozzunk – írja a MedicalXpress.

"Ha produktívabb akarsz lenni a munkádban, vagy hatékonyabban akarsz tanulni, akkor egyszerűen csak ne csinálj semmit öt percig. Hagyd ott a gépedet, vagy bármilyen munkaeszközödet, vegyél pár mély levegőt, vagy csak ülj csendben, hogy az agyad kipihenje magát. A közösségi média görgetése nem számít kikapcsolódásnak, mert nem szabad az eszközeidet nézegetned" – javasolja Paul Ginns professzor, az egyetem oktatáspszichológiai szakértője, a tanulmány egyik szerzője.

munka szünet pihenés
El kell tudnunk szakadni a feladatainktól. Fotó: Getty Images

A kísérlet során három csoportra osztották a résztvevő diákokat. Mindegyik csapatnak nehéz matematikai feladatokat kellett megoldaniuk, gyorsított tempóban, 20 percen át. Az elsőnek utána azonnal folytatnia kellett a munkát, részt kellett venniük egy rövidebb, egyszerűbb matematikai feladatokról szóló órán. A második csapat tagjai kaptak egy ötperces szünetet előtte, miközben a képernyőn egy visszaszámláló jelezte a pihenés idejének lejártát. A harmadik csapat ebben az öt percben egy videót nézett egy erdőről, egy ott sétáló ember szemszögéből.

Ezután mindenkinek ki kellett töltenie egy kérdőívet arról, hogy mennyire tudtak koncentrálni a matematika óra alatt. Végül egy kérdéssorra is válaszolniuk kellett, amiből az derült ki, hogy mennyire tudják a problémamegoldás terén alkalmazni az órán tanult matematikai stratégiákat.

Mindegyik teszten a pihenés nélkül hagyott csoport teljesített a legrosszabbul. A természetben járós videót néző diákok voltak a legjobbak, de nem maradtak el tőlük jelentős mértékben azok, akik a visszaszámlálást nézték a szünetben.

Sokan a Pomodoro-módszert alkalmazzák: ez 25 perc munka után 5 perc szünetet jelent.

"Sok készség – köztük a kognitív készségek, például a matematika – elsajátítása nagy koncentrációt igényel, de kognitív erőforrásaink kimerülnek, amikor elménket problémák megoldására vagy tanulásra használjuk. Bár kontraproduktívnak tűnhet a munka vagy a tanulás megszakítása, utána a diákok jobban tudtak koncentrálni és tanulni. Ez a dolgozók számára is hasznos lehet, akik valami újba tanulnak bele, vagy ha összetett feladaton dolgoznak" – monja Ginns professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.