10 fontos tudnivaló az egészséges emésztéshez

A bél egészségével és a bélflórával kapcsolatos fogalmak túl bonyolultnak tűnhetnek. Segítünk tisztázni, mi mit jelent.

Mikroorganizmus 

mikroorganizmus minden olyan élőlény, amely önmagában túl kicsi ahhoz, hogy mikroszkóp nélkül látható legyen. Ez egy nagyon általános kifejezés, amely többféle életforma leírására használható, beleértve  baktériumokat,  gombákat, parazitákat és vírusokat. A kifejezést gyakran mikrobának rövidítik, így is találkozhatunk vele.  

Mikrobiom

A mikrobiom kifejezés a biológiai környezetben élő mikroorganizmusok gyűjteményére vagy közösségére vonatkozik. Ez azonban egy olyan kifejezés, amely különösen az emberi testben élő mikroorganizmusok összességére utal. 

Az emberi test körülbelül 100 billió különböző baktériumnak és más mikrobának ad otthont. Együttesen tehát mikrobiomnak hívjuk ezeket. A mikrobiom számos módon befolyásolhatja egészség különböző aspektusait. Olyan dolgokra is hatással van, amelyekről nem is sejtettük. A jövőben a kutatásoknak hála, egyre inkább szélesedni fognak a mikrobiommal kapcsolatos ismeretek és segíthetnek az emberi egészség fenntartásában, gyógyításában.

Bélmikrobiom

A mikrobiom eredetileg a biológiai környezetben található összes mikroorganizmus  genetikai anyagára, míg a mikrobióta kifejezés magukra a mikroorganizmusokra vonatkozott. A mikrobióta a testfelszíneken – vagyis a légutak, a bőr, a húgyutak és a bélrendszer felszínén – élő milliárdnyi mikroorganizmus összessége, amely az emberi szervezettel kölcsönös egymásra utaltságban, vagyis szimbiózisban él. A bélmikrobiom felépítése a gazdaszervezettől függ.

Baktériumok 

A baktériumok a prokarióta mikroorganizmusok nagy csoportját jelentik. Ez azt jelenti, hogy ezek olyan sejtek, amelyeknek nincs sejtmagjuk, szemben az emberi testet alkotó sejtekkel, amelyeknek van. Bár a baktériumoknak számos különböző faja létezik, háromféle kapcsolat egyikében élnek a növényekkel, állatokkal vagy emberekkel:

  • A szimbiotikus kapcsolatok kölcsönösen előnyösek, akár mindkét fél számára szükségesek a túléléshez.
  • A asztalközösség típusú kapcsolatok egyik félnek sem ártanak, illetve nem hátráltatják a másik felet.
  • A parazita kapcsolatokban egy szervezet egy másik szervezetben vagy egy másik szervezeten él, és hasznot húz a gazdatestből.
Az emberi test, körülbelül 100 billió különböző baktériumnak és más mikrobának ad otthont. Fotó: Getty Images
Az emberi test, körülbelül 100 billió különböző baktériumnak és más mikrobának ad otthont. Fotó: Getty Images

A mikroorganizmusok legnagyobb közössége a vastagbelünkben él, és általában bélmikrobiom néven említik őket. Eddig csaknem ötezer különböző baktériumfajt azonosítottak az emberi bélben.   

Probiotikum 

A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusokként definiálhatók, amelyek megfelelő mennyiségben adva jótékony hatással vannak a gazdaszervezetre. Olyan velünk élő, a bélflórát alkotó egysejtű mikroorganizmusok, hasznos baktériumok, melyek feladata a bélflóra egyensúlyának fenntartása, az immunrendszer egészséges állapotának megőrzése, a vitaminok és tápanyagok felszívódásának elősegítése a bélfalon át.

Prebiotikus rost 

A prebiotikum bizonyos élelmiszerek nem emészthető része, amely emésztetlenül halad át a vékonybélen, mielőtt erjedne, amikor eléri a vastagbélt. A prebiotikus rostok közé tartozik például a hagyma és a fokhagyma, vagy az alma héja.

A prebiotikus rostok fermentációs folyamata táplálja a hasznos baktériumközösségeket, amelyek összefüggésbe hozhatók az egészségi állapot javulásával és a betegségek kockázatának csökkenésével. Másrészt a prebiotikus rostok egyes embereknél ronthatják az irritábilis bél szindróma tüneteit, gázképződést, puffadást vagy székrekedést okozva.  

Bélflóra 

A bélflóra egy elterjedt kifejezés volt a bélmikrobiom helyett. A tudósok és kutatók körében azonban egyre ritkábban alkalmazzák, mert tévesen azt sugallja, hogy mikrobák helyett apró növényi alapú szervezetek közösségei vannak a bélrendszerünkben. 

Gasztrointesztinális 

Olyan kifejezés, amely a gyomorra és a belekre vonatkozik. A gasztrointesztinális szervek utalhatnak a gyomor-bél traktus bármely szervére (nyelőcső, gyomor, vékonybél, vastagbél és végbél), valamint az élelmiszerek megemésztésére használt szervekre, beleértve a májat, az epehólyagot és a hasnyálmirigyet.  

Emésztés 

Az emésztés egy sor olyan folyamatot foglal magában a szervezetben, amely az élelmiszer felszívódását eredményezi. Mechanikusan vagy enzimatikusan az élelmiszereket egyszerűbb kémiai vegyületekre bontják, és azok így szívódnak fel, hasznosulnak a szervezetben.  

Metagenomikus szekvenálás 

metagenomika a természetes környezetből vett mintákban található örökítő anyagok vizsgálata. A metagenomikus szekvenálás egy rendkívül fejlett módszer a mikrobiom felmérésére, amely képes azonosítani a mintában lévő összes mikroorganizmust, és szekvenálni a mikroorganizmusokban lévő összes gént funkcionális potenciáljuk alapján. E gének szekvenálásával kiderül, hogy az azonosítatlan baktériumfajok mire képesek, még akkor is, ha a fajt soha nem tenyésztették vagy tanulmányozták laboratóriumban. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!