Így lesz elviselhető az őrjítő fájdalom

Magyar és brit kutatók munkája révén pár éven belül enyhíthetik az elviselhetetlen fájdalmat - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) által támogatott projektnek köszönhetően néhány éven belül enyhíthetők lehetnek egy krónikus fájdalom szindróma tünetei. Az alapkutatások egy olyan betegségmodell képét körvonalazzák, amelyben a korábban véltnél sokkal szorosabb a kapcsolat a gyulladásos folyamatok és a központi idegrendszer működése között. A most publikált eredmények közelebb visznek ahhoz, hogy az orvostudomány megértse, később pedig esetleg gyógyszeresen célzottan befolyásolja e komplex kapcsolatrendszer konkrét elemeit - olvasható a közleményben.

fájdalom, erős fájdalom, krónikus fájdalom szindróma, CRPS, gyógymód
Megtalálták az őrjítőfájdalomokát és a lehetséges gyógymódot. Fotó: 123rf

Mi az a CRPS?

A komplex regionális fájdalom szindrómát ( CRPS ) hosszan tartó, látszólag minden ok nélküli fájdalom jellemzi, amely ha nagyobb sérülések, műtétek után alakul ki, a jelenlegi fájdalomcsillapító kezelésekre nem reagáló, súlyos depressziót eredményező, tartós szenvedést okozhat. A fájdalom mellett sok esetben a helyi gyulladás tünetei sem csillapodnak, így a kutatók már régóta sejtették, hogy az idegrendszer mellett a gyulladásos és autoimmun folyamatoknak is fontos szerepük lehet a CRPS kialakulásában. Azt, hogy ez így van, egy 2014-es tanulmány bizonyította.

Megvan a kiváltó ok

Egy korábbi kutatás a fájdalom perifériás folyamatait és az érzőideg-végződések működését vizsgálta, a NAP pályázata viszont abban támogatta a kutatókat, hogy új területek felé nyissanak. Így most a központi idegrendszer és az ott kialakuló gyulladásos folyamatok szerepét vizsgálták a fájdalommechanizmusokban. Rájöttek, hogy az immunsejtek az úgynevezett vér-agy gát miatt nem képesek szabadon bejutni az agyba, de különféle hírvivő molekulák információkat közvetíthetnek a központi idegrendszer "karbantartó munkásainak", a gliasejteknek, és viszont. E kapcsolat révén lehet hatással a test más részén zajló gyulladás az agy működésére.

A mikroglia egyedülálló sejttípus a szervezetben, amely elengedhetetlen a központi idegrendszer normális fejlődéséhez. Felnőttkorban is folyamatosan ellenőrzi az agyi mikrokörnyezet állapotát, valamint koordinálja az agyi gyulladásos folyamatokat.

A gyanú a CRPS esetében hamar az egyik fontos hírvivő molekulára, az interleukin-1-re (IL-1) terelődött, amely hatással van az agyi immunfolyamatokra, és a mikroglia is termelni képes. Végül azonosították a CRPS - vagy legalábbis bizonyos típusainak - egyik legfontosabb kiváltó okát. Eszerint a testben kialakult gyulladás és immunreakció hullámai vihart keltenek a mikrogliában, ez a vihar pedig aktiválja a fájdalomban szerepet játszó agyi központokat, ami kiváltja az elhúzódó szenvedést. Ez a folyamat a centrális szenzitizáció.

Meglehet a gyógymód is

A kutatók konkrét terápiás lehetőséget is felvázolnak, amely akár pár éven belül segíthet enyhíteni a tünetegyüttest. Jelenleg is forgalomban vannak az interleukin-1 hatásának gátlásán alapuló gyógyszerek, többi közöttt egy interleukin-1 receptorantagonista (anakinra), amelyet elsősorban a reumatoid artritisz és autoinflammatorikus kórképek kezelésére használnak. A hatóanyag már számos klinikai vizsgálaton átment forgalomba hozatala előtt, most indikációbővítésre lenne szükség. Az anakinra még a krónikus fájdalom csúcsán is képes volt a tüneteket szinte teljesen megszüntetni. A klinikai tesztek utolsó fázisait kell csak elvégezni, amelyek bizonyítják, hogy a hatóanyag valóban hatásos ebben a betegségben is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!