A legnagyobb fájdalmak, amelyeket az ember átélhet

19 szörnyű kín következik, melyet az ellenségünknek sem kívánnánk!

Ha belerúgunk az ágy lábába, legóra lépünk, vagy elvágjuk az ujjunkat, sokszor érezzük úgy, hogy a kínok kínját kell átélnünk. Ezek a fájdalmak viszont messze állnak a legnagyobbaktól - a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) ezeket gyűjtötte össze: a legkínzóbb fájdalmakat, amelyeket egy ember élete során átélhet.

fájdalom, ízületi fájdalom, mozgásszervi fájdalom

Övsömör: a bárányhimlőt okozó vírus a betegség lefolyása után is élve maradhat a gerincvelő hátsó szarvában lévő érző idegsejtekben. Az idegsejtek szétesése és/vagy az immunrendszer gyengülése során a vírus kilép addigi helyéről, és a mellső felszín középvonalában véget érő övszerű alakzatban ideg- és bőrgyulladást okoz.

Cluster fejfájás: féloldali, hosszan tartó fejfájás - amilyen hirtelen jön, olyan hirtelen távozik. Lehet epizodikus vagy krónikus, pontos oka nem ismert.

Migrén: a fejfájások egyik legkínzóbbika akár napokig is tarthat, fokozott fény- és hangérzékenységgel jár, és a mindennapi teendőkre is kihathat.

Befagyott váll szindróma: ennek a betegségnek a hatására a szalagok, izmok megrövidülnek, a vállízület teljesen lemerevedik és mozgásképtelenné válik. A legkisebb mozdulatok is iszonyatos kínnal járnak.

Csonttörés: akinek tört már csontja, tudja, hogy mennyire fájdalmas.

Komplex regionális fájdalom szindróma (Complex Regional Pain Syndrome, CRPS): az ebben a rejtélyes betegségben szenvedők egy reggel kínzó fájdalommal ébrednek, amely nem múlik el. Az állapot többnyire a kart, a lábszárat, a kézfejet vagy a lábfejet érinti, és egyelőre bizonyos módszerekkel több-kevesebb sikerrel kezelhető - de nem gyógyítható.

Szívroham: rettentően fájdalmas, ráadásul ha a beteg nem kap megfelelő segítséget, akár halállal is végződhet.

A leggyakoribb mozgásszervi bajok Egyre több azoknak az irodai dolgozóknak a száma, akik krónikus ízületi fájdalmakról számolnak be. Ennek elsősorban a napi több órás egy helyben ülés, valamint a túlzott számítógép használat az oka. Fokozza a problémát az is, hogy sokan nem táplálkoznak helyesen, munkaidő után pedig nem fordítanak elég figyelmet a megfelelő mennyiségű mozgásra. A témáról bővebben alábbi cikkünkben írtunk.

Porckorongsérv: a gerincoszlopot alkotó csigolyák közötti porckorongok előboltosulása, ami az gerincvelő, illetve az abból kilépő ideggyökök nyomása révén fájdalmat vagy zsibbadást, továbbá idegrendszeri kiesési tüneteket (érzészavar, bénulás, reflexkiesés, vegetatív eltérések: vizelési és székelési zavarok) okozhat, de maradhat tünetmentes is.

Daganatos betegségek: egészséges ember számára elképzelhetetlen fájdalmakkal járnak, legrosszabb esetben sajnos halálhoz is vezethetnek.

Ízületi gyulladás: a fájdalom ebben az esetben akár hónapokig is elhúzódhat.

Isiász: extrém fájdalommal jár, mely a lábakba is sugározhat.

Vesekő: nem merülnénk bele nagyon a részletekbe, de még a vizelés is hihetetlenül fájdalmas lehet annak, aki ezzel küzd.

Vakbélgyulladás: igazából féregnyúlvány-gyulladásról van szó ilyen esetben (tehát a vakbélgyulladás elnevezés anatómiailag helytelen), mely az erős hasi fájdalmak mellett hányással is járhat.

Hasnyálmirigy-gyulladás: akkor következhet be, ha valami hatására a hasnyálmirigyben termelődő enzimek idejekorán aktiválódnak és károsítják a hasnyálmirigy sejtjeit. Krónikus és akut formája is létezik, nagyon gyakran a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt alakul ki.

Arcidegzsába: jellegzetes, rendszerint 1-2 másodpercig tartó, nagyon intenzív, leggyakrabban áramütéshez hasonlóként leírt, villanásszerű arcfájdalom. Hetekig is szenvedhet tőle a beteg, de ezt követően tünetmentes időszak is következhet.

Köszvény: Az anyagcsere zavarából adódó betegség, Magyarországon viszonylag ritka.

Endometriózis: a méh nyálkahártyasejtjei (a méh nyálkahártyáját hívjuk endometriumnak) nem a méhben, hanem valahol máshol, a méh üregén kívül jelennek meg (ez leggyakrabban a petefészket és a kismedencei hashártya különböző részeit jelenti). Ezek egyrészt gyulladást okoznak, másrészt körülöttük összenövések, letapadások alakulnak ki, amelyek krónikus fájdalmat okozhatnak.

Gyomorfekély: gyakran előforduló betegség. Ha szeretnénk elkerülni, érdemes mellőzni a cigarettát, az alkoholt, a fájdalomcsillapítók használatát, a zsíros ételeket, valamint csökkenteni a stresszt.

Fibromyalgia: az ízületeket és a kötőszövetet érinti, az egész testben óriási fájdalmat okozva. Nehéz diagnosztizálni, gyakran keverik össze más betegségekkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!