Eljön a fájdalommentes szülések kora?

A vajúdás első szakaszában a kombinált fájdalomcsillapítás hatékonyabb, mint a hagyományos, epidurális megoldás - állítja egy új tanulmány.

A kutatók 800 olyan egészséges nőt követtek nyomon, akik a szülésük során fájdalomcsillapítást kértek. Az alanyokat két részre osztották, egyik részük epidurális érzéstelenítést kapott, míg másik részüknél egy összetett fájdalomcsillapítást alkalmaztak, ami során először a gerincvelő körüli területre, két csigolya közé fecskendeztek fájdalomcsillapítót és csak ezután alkalmazták az epidurális érzéstelenítést. Ezt követően mindkét csoport tagjainak fájdalomérzetét egy 0-tól 10-ig terjedő skálán rögzítették a vajúdás különböző szakaszaiban.

Az első szakasz alatt a kombinált fájdalomcsillapításban részesülő nők fájdalmának mértéke átlagosan 1,4 volt a 10-ből, míg a másik csoporténak 1,9, ami - amint azt a kutatást vezető dr. David Gambling, a San Diego-i Sharp Mary Birch Kórház munkatársa kifejtette - igen jelentős különbségnek számít. Az Anesthesia & Analgesia című lap márciusi számában megjelent tanulmányból az is kiderült, hogy a kombinált fájdalomcsillapítás hatására átlagosan 11 perccel hamarabb csillapodott a szülő nők fájdalma, és közülük jóval kevesebben kértek később újabb adag epidurált, ugyanakkor mellékhatások, valamint a szülések lefolyása tekintetében nem volt jelentős eltérés a két csoport között.

Dr. Grant Gilbert, a New York-i Egyetem Langone Orvosi Központjának szülész-nőgyógyásza hozzátette, hogy egyes orvosok a kedvező hatások ellenére is óvatosan bánnak ezzel az újfajta, kombinált fájdalomcsillapító módszerrel, hiszen vannak bizonyos hátrányai is. Az egyik ilyen, hogy alkalmazása során gyakrabban fordul elő a magzati szívfrekvencia csökkenése, bár ennek hatására egy esetben sem volt szükség császármetszésre , a másik, hogy kicsivel magasabb az agyhártyagyulladás kockázata. Utóbbi azért nagyon ritkán fordul elő, a tanulmány során egyetlen példa sem volt rá.

Dr. Gilbert úgy véli, a legfontosabb, hogy minden szülészorvos azt a fájdalomcsillapítást alkalmazza, ami véleménye szerint a legjobb a páciense számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?