Totális apátia
Többeknek feltűnhetett, hogy legutóbbi, ötödik beszámolóm nem volt olyan vidáman jó kedélyű, mint a korábbiak. Édesanyám úgy fogalmazott, hogy kicsit depressziósra sikeredett, és erre enged következtetni az is, hogy egyik este Kiss Geri, az Életmódváltók program szakértője rám írt, hogy ne adjam fel. Azóta viszont már azt is tudom, hogy nem az ötödik hét volt a mélypont, hanem ez a mostani, a hatodik...
Nem gondolnám, hogy alkatilag alkalmatlan vagyok a hosszú távú elköteleződésre, és azt sem mondanám, hogy nem vagyok kitartó. Azonban ismerem magam, és tudom, hogy hamar elunom, ami nem köti le a figyelmem. És most azt hiszem, ez történik az életmódváltással is. Elegem lett abból, hogy zombiüzemmódban futok munka után edzésre, onnan a boltba, majd éjszakába nyúlóan szeletelek, főzök, dobozolok, másnap pedig időre majszolok, és számolom, hol tartok kalóriában. Aztán mindez kezdődik elölről.
A vigyorgó csokinyúl esete
A lejtmenet a húsvéti sonka felett kezdődött, azóta pedig megettem az idei tavasz első fagyiját, vasárnap este pedig egy fél csokinyulat is. Hozzátenném, hogy aznap éjjel volt némi "ebben az országban már minek fogyjak le" érzésem, de ez persze nem mentség. A húsvét utolsó küldötte csak úgy vigyorgott rám mesterien megrajzolt arcocskájával, incselkedett velem és provokált, azt üzenve, hogy úgyis gyenge vagyok, és nem fogom kibírni, hogy ne pusztítsam el őt. És ez így is lett...
A csokizabálás legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy hiába áll mögöttem az életmódváltásnál támogató család, segítő kollégák, edző, mentor, dietetikus szakértő, miegymás, ha egy nehéz nap éjszakáján szemben állok egy csokinyúllal, akkor csak én vagyok ott: én és a lelkiismeretem. A lecsupaszított lelkem, valamint az önsajnálat és az önáltatás, hogy a jövő héten majd többet edzem. És persze a feltörő érzések, hogy én ezt igenis megérdemlem, mert már olyan sokat küzdöttem.
Átlendülni a holtponton
A csokinyuszis eset után többen is úgy gondolták, hogy próbálnak kicsit hatni rám, visszaterelni a helyes útra. Bodon Judit , a NoSalty dietetikus szakértője írt egy "Besokalltál az életmódváltástól? 10 ok, amiért muszáj a holtponton átlendülnöd" című cikket, valamint figyelmeztetett, hogy gondoljam át, miért kezdtem el a programot, és mi lesz, ha most abbahagyom. Geri is biztosított arról, hogy bízik és hisz bennem.
A zöldségek is egyre jobb fejek, lassan, de biztosan össze is barátkozunk. Ugyanez a mérlegről sajnos nem mondható el, ő ugyanis hol azt mondja, egy, hol pedig hogy három kilót fogytam, de volt olyan is, hogy mínusz öttel próbált összezavarni. Ha más nem is, az azért motivál, hogy ezzel egy időben Sanyi kőkeményen tolja a programot: lassan tíz ledobott kilónál jár, és elszántabb, mint valaha .
Menzakoszt és jövőkép
Mivel motivációvesztés címszó alatt ezen a héten jóformán nem is láttam belülről a konyhám, a munkahelyi menzák korlátozott választéka maradt számomra. Judit tanácsára továbbra is igyekszem különböző krémlevesekkel minél több zöldet bevinni, tartani a megfelelő fehérje-, szénhidrát- és zöldségarányt, valamint a megbeszélt tányérfelosztást. Néha persze munka közben csak egy salátát van időm bedobni, de ha módomban áll, a napon fogyasztom el a kedvenc tonhalam salátával és rizzsel:
2 fotó
Bízom benne, hogy jövő héttől a kellemes, tavaszi idővel járó jó hangulat és Sanyi lelkesedése kiránt a letargiából, és visszatér a kedvem az életmódváltáshoz. Ha pedig megtörténik, akkor végre nemcsak a konyhámat, de az edzőtermeket is többet fogom látni belülről.
