Az időm nagy részét zöldségaprítással töltöm, ha pedig épp nem egy fitneszteremben küzdök az életemért, akkor órákat időzöm különböző élelmiszerboltokban, hogy begyűjtsem a szükséges táplálékokat, tápanyagokat. Egyik éjjel pedig majdnem felgyújtottam az otthonomat is. Lássuk hát az elmúlt időszak fejleményeit!
Rinya a konditeremben
Amikor a személyi edzőnkkel, Kiss Gerivel az első héten először végigcsináltam az edzéstervemet , nem gondoltam, hogy nélküle később nem fogom tudni abszolválni a feladatokat. Mielőtt még leértem volna a lakásomhoz legközelebb lévő terembe, sokkot kaptam, hogy nem fogom megtalálni az előírt gépeket. Frusztrált az új környezet, hogy nem tudom, melyik eszközt hol keressem majd, és persze az is, hogy tele lesz a hely izmos férfiakkal, akik ráérősen tárogatnak, miközben stírölik a csajokat, majd pedig jóízűen belekortyolnak a protein shake-be.
Már az öltözőben rástresszeltem, hogy én leszek majd a béna lány, aki rossz irányba tolja a 45 fokos mellnyomógépet, vagy épp orra esik a hiperhajlítón. Így aztán bejelentkeztem egy épp akkor kezdődő csoportos órára, amiről csak később derült ki, hogy egy Spárta tréning volt...
Azóta tudom, hogy jobban járok, ha bártan felpattanok a gépekre, és nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólam mások. És hogy addig nem teszem be a lábam Spárta tréningre, sem egyéb baljóslatú óratípusra, amíg a testem nincs megfelelően felkészülve rá.
Mondhatjuk, hogy nincs mérlegem
Nagy dilemma, hogy az ember gyermeke mérje-e magát az életmódváltása, diétája, fogyókúrája, miegymása alatt, vagy ne. Nos, én az utóbbira szavazok, mert hiszem, hogy nem a mérlegnek fogyok, nem miatta forgattam fel az életemet és nem neki akarok megfelelni. Legfőképpen azért nem, mert egy gonosz jószág, aki kizárólag a bukásomat akarja, aki csak a kudarcról tájékoztat és elveszi a kedvem az egésztől.
Ha jól emlékszem, valamikor 2016-ban rejtettem el a szekrény mélyére, azóta pedig úgy vagyok vele, hogy sajnos nekem nincs mérlegem, és köszönöm szépen, nem is szeretném, hogy legyen.
Kizárólag a csökkenő ruhaméreteknek és a környezetem visszacsatolásának vagyok hajlandó elhinni, hogy változik a testem. Addig pedig elég, ha képeken látom, hogy szörnyen nézek ki, az ugyanis kellően motivál.
Miért van mindennek zöldségíze?
Mivel a Nosalty dietetikus szakértője, Bodon Judit által összeállított étrendem szerint napi fél kiló zöldséget ajánlott elfogyasztanom, minden étkezésembe kell, hogy kerüljön valami zöld. Ezt nagyjából sikerül is betartanom, csak az zavar, hogy mostanra jóformán mindennek zöldségíze van.
Bármit eszem is, leggyakrabban kígyóuborkát és paprikát ropogtatok hozzá, ebből kifolyólag pedig a tojásnak , a rozskenyérből készült szendvicsnek, de még a csirkének is kígyóuborka és paprika íze van. Persze, próbálkoztam paradicsommal, pritamin és kaliforniai paprikákkal, répával, valamint céklával is, de azt hiszem, még tovább kell bővítenem a repertoárt.
Sosem ment a matek
Korábban azért döntöttem úgy, közgazdász helyett újságíró leszek, hogy soha többé ne jöjjenek szembe többismeretlenes egyenletrendszerek, sem pedig improprius integrálok, jelentsenek ezek bármit is. Nem csoda, hogy közel harminc felé is komoly fejtörést okoznak az ilyen jellegű feladványok: Ha egy 465 grammos termék 100 grammjában van 169 kcal és 55 gramm szénhidrát, akkor vajon ha holnap tízóraira csak a negyedét eszem meg, beleférhet a 170 kcal-s étkezésembe, melyből egyébként 20 gramm lehet csak szénhidrát? És vajon ehetek még hozzá egy marék diót ?
Az ilyen és ehhez hasonló gondolatmeneteket pedig le kell futtatni jóformán mindennél, ami a bevásárlókocsiba kerül, hiszen jó előre meg kell tervezni, mit mivel fogunk megenni, mennyi fogy majd belőle, és mihez lehet még elfogyasztani később.
Komolyan küzdök tehát a kalóriaszámlálással , de igyekszem minimálisra csökkenteni az olyan szituációkat, ahol kézrátéttel, vagy szemmértékkel próbálom megállapítani egyes eleségek kalóriatartalmát.
Javulnak a részidők
Az első héten azt nehezményeztem , hogy borzasztóan sok időm megy el az edzésekkel (60 perc mozgáshoz 4 órára van szükség), mostanra viszont körvonalazódni látszik, hogy az élelmiszerlogisztika viszi el a napom nagy részét.
Ugyanis attól, hogy a boltban kimatekozom, mennyi az annyi, hazaérve még neki kell állnom mosni, szelni, vágni, főzni, felosztani, dobozolni, visszacsomagolni, elmosogatni, stb. Hogy mindezeket ne a reggeli hajrában kelljen csinálni, esténként készítek ebédet másnapra, csomagolok magamnak tízórait, de sokszor még a reggelit is elkészítem este, úgyis pár óra és fel kell kelnem.
Lefekvés után és elalvás előtt aztán még egyszer végigpörgetem az elmémben, mindent elkészítettem-e, melyik étkezésre mit fogok majd enni, és rögzítem azt is, hogy a már összerakott falatokat még véletlenül se felejtsem otthon.
Az életmentő életmódváltás
Valószínűleg ez az éjszakai ellenőrzőlista volt az, ami a napokban megmentett attól, hogy egy zacskó árpagyöngyből , bulgurból és zöld lencséből álló körettel magamra gyújtsam a lakást. Kilenc után értem haza az edzésből, utána álltam neki főzni másnapra. Már csak a köret volt hátra, aminek 15 perc főzési időre volt szüksége, ami alatt gondoltam, lezuhanyzom.
Körülbelül másfél órával később, félálomban vettem végig, hogy a gyümölcsöket bepakoltam, a husi megvolt, a zöldségeket is megcsináltam, de hol maradt a köret? Ekkor kezdtem el futni a konyha felé, amit addigra sűrű füst borított...
