Veszélyes a dohányfüst a lakásban. Eláruljuk, miért

Gyulladásos bőrbetegségek forrása lehet az úgynevezett harmadlagos dohányfüst – állapították meg amerikai kutatók. Az eredmények újfent rámutatnak, mennyire negatív kihatással lehet a zárt téri dohányzás nemcsak a dohányos, de a környezetében élők egészségére is.

Ismert, hogy ahogy az aktív, úgy a passzív dohányzás is káros az egészségre. Magyarán egy cigaretta elszívásakor mind a dohányos, mind a közelében tartózkodók szervezete káros, potenciálisan rákkeltő vegyületek sokaságával érintkezik. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy létezik egy harmadik kategória is, a harmadlagos dohányártalom. Miután ugyanis az érintett elszívta azt a cigarettát, a környezetében lévő felületekre lassanként leülnek és megtapadnak a füst káros összetevői, és beltéren akár hosszú időn keresztül ott is maradhatnak. Bútoroktól a függőnyökön át a szőnyegekig számos textília magába szívhatja ezeket, a keményebb felületeken pedig porként halmozódhatnak fel, és sokszor a rendszeres takarítás sem elegendő ahhoz, hogy megtisztítsuk tőlük otthonunkat. Eközben pedig a harmadlagos dohányfüst is éppúgy károsítja az egészséget, mint a közvetlenül beszívott dohányfüst.

beltéri dohányzás, harmadlagos dohányfüst
A beltéri dohányzás akár bőrbetegségek forrásává is válhat. Fotó: Getty Images

Mind közül bőrünk a legnagyobb szervünk, amely érintkezhet a harmadlagos dohányfüsttel. A riverside-i Kaliforniai Egyetem (UCR) kutatói éppen ezért arra keresték a választ, hogy vajon hogyan hat a szervezetre, ha bőrünkön keresztül kontaktusba kerülünk a dohányfüstből lerakódott káros vegyületekkel. Mint azt az egyetem közleménye írja, a kutatócsapat összesen tíz felnőtt, egészséges, nem dohányzó önkéntessel folytatott le egy kísérletet. A résztvevők három órán keresztül viseltek olyan ruházatot, amely harmadlagos dohányfüsttel volt szennyezett. Minden órában legalább 15 percig kellett sétálniuk vagy futniuk egy futópadon. A cél az volt, hogy izzadjanak, ezáltal fokozódjon a füstből származó vegyületek felszívódása a bőrükön keresztül. Ezután több alkalommal is vér- és vizeletmintát vettek tőlük laboratóriumi vizsgálatokhoz. A kísérlet kontrollcsoportját olyan tesztalanyok alkották, akik tiszta ruházatban végezték el ugyanazokat a feladatokat.

Gyulladásos bőrbetegség is származhat a dohányfüstből

Az így kapott eredményekből kiderült, hogy a szennyezett ruhát viselő önkéntesek vizeletében megnövekedett azon biomarkerek szintje, amelyek DNS-t, lipideket és fehérjéket érő oxidatív stresszt jeleznek. Mi több, az értékek a kísérlet végeztével is emelkedettek maradtak egy ideig. Valójában hasonló változásokat figyeltek meg a kutatók a kísérlet egyébként nem dohányzó résztvevőinél, mint ami általában a cigarettahasználókra jellemző. Ami pedig a vérmintákat illeti, azokból olyan molekuláris biomarkerek szintemelkedését lehetett kimutatni, ami különféle gyulladásos eredetű bőrbetegségek korai stádiumával hozható összefüggésbe. Beleértve például a kontakt dermatitiszt és a pikkelysömört. A kutatók szerint mindez alátámasztja a feltevést, hogy a harmadlagos dohányfüst a bőrrel érintkezve bizony beindíthat nemkívánatos gyulladásos folyamatokat.

Semmiképpen sem szabad tehát félvállról venni a harmadlagos dohányártalom kockázatait. Annál is inkább, mert nem csupán arról van szó, hogy dohányosként veszélyeztetjük közvetlen hozzátartozóink egészségét. Akár az is rizikót jelenthet, ha egy olyan dohányzó korábbi tulajdonos után vásárolunk meg egy használt autót, esetleg olyan szállodai szobában szállunk meg, ahol korábban dohányoztak a vendégek. A kísérlet eredményeit bemutató tanulmányt az eBioMedicine című tudományos folyóiratban publikálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!