Koronavírus: hajkoronánk is bánhatja

Hajunkra, bőrünkre is hatással lehet ez az időszak.

A koronavírus számos negatív hatással lehet egészségünkre, de most szakértők olyasmire hívják fel a figyelmet, amiről eddig talán kevesebb szó esett: a pandémia miatti megnövekedett stressz ugyanis sokaknál fokozott hajhulláshoz vezet. A WebMD-nek nyilatkozó bőrgyógyász, Dr. Ohara Aivaz kiemelte, hogy számos olyan páciens keresi fel őt, akiknek nagyjából három, vagy több hónappal a koronavírus miatt átélt stresszt követően ritkult meg a haja - amikor egyébként már nem is érezték magukat olyan idegesnek a betegség fenyegetése miatt.

A koronavírus-járvány miatti fokozott stressz rossz hatással van a hajunkra és a bőrünkre is. Fotó: Getty Images
A koronavírus-járvány miatti fokozott stressz rossz hatással van a hajunkra és a bőrünkre is. Fotó: Getty Images

Nem feltétlenül csak a stressz az oka

Hogy miért telik el ennyi idő, míg a tényleges stresszhelyzet után tapasztalni lehet a hajkorona megritkulását, az egyelőre a szakemberek számára sem teljesen világos, de úgy vélik, hogy ilyenkor a testünk arra kényszeríti a hajszálakat, hogy növekedési ciklusuk pihenő szakaszában maradjanak. Ez pedig a hajszálak gyökerének összehúzódásához, majd kihullásához vezethet - írja az oldal. Persze, előfordulhat, hogy a stresszen kívül más problémák is lappanganak a háttérben, mint például pajzsmirigyproblémák vagy vérszegénység . Ha ezek gyanúja is fennáll, érdemes elmenni egy kivizsgálásra. De ha csak a stresszre gyanakszunk, akkor a jó hír, hogy hajhullás esetére javasolt vitaminok és az idő segíthetnek orvosolni a tüneteket - hiszen a hajhagymák még mindig aktívak és egészségesek.

Ha rosszul mossuk, attól is hullhat a haj Még mindig számos tévhit él a hajhullással és a kopaszodással kapcsolatosan, például, hogy e két állapotnak feltétlen köze van egymáshoz. Dr. Veres Gábor bőrgyógyászt, hajgyógyászt kértük, segítsen eligazodni ebben a nőket és férfiakat egyaránt érintő témában. Kattintson a részletekért.

Bőrproblémákat is okoz

A bőrgyógyászok azt is tapasztalják, hogy több páciens fordul hozzájuk, mert a stressz és a gyakori kézmosás miatt nagyon szárazzá vált a bőrük. A stressz egyébként pattanásokhoz, korpa és ekcéma megjelenéséhez is vezethet, különösen azoknál az idősebbeknél, akik jobban aggódnak a koronavírus-járvány miatt az egészségükért és anyagi helyzetükért. Ekcéma esetén ajánlott legfeljebb 10 perces langyos zuhanyt venni, illatanyagmentes szappannal, amit főleg ott használjunk, ahol feltétlen szükséges - például a hónalj, az ágyék és a lábfejek területén. A szivacsot is mellőzzük, hiszen ez is dörzsölheti a száraz, érzékeny bőrt, inkább a kezünkkel mossuk le magunkat.

Jelenlegi formájában az idősek vásárlási idősávját értelmetlennek tartja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, mert ez nem hatékony módja a járvány elleni védekezésnek. Akadnak helyette működőképesebb alternatívái. További részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.