Hogyan rombolja bőrünket a kialvatlanság?

Nemcsak az alvás mennyisége, hanem minősége is befolyásolja a bőr állapotát: a rosszul vagy keveset alvók bőre kevésbé tud méregteleníteni, regenerálódni, vagyis ellenállni a környezet károsító hatásainak.

Akné, pattanás, mitesszer, tág pórusok, zsírosan fénylő arc - ezek jellemzik a leginkább a problémás bőrt, amelynek kialakulásáért elsősorban a hormonok, illetve a hormonális változások a felelősek - egyrészt. Másrészt életmódbeli rossz szokásaink is odavezethetnek, hogy bőrünk pattanásos lesz, kipirosodik, érzékennyé és idő előtt ráncossá válik. A bőr védőkorlátként működik az olyan külső hatásokkal szemben, mint a különböző méreganyagok vagy a napfény okozta DNS-károsodás. Alvás közben ez a védőkorlát is "erősödik" azzal, hogy szervezetünk és bőrünk pihen, sejtjeink pedig regenerálódnak.

Elegendő alvás, megfelelő bioritmus

Ha nem alszunk eleget, bőrünk sem tudja elvégezni éjszakai feladatát: a szemünk karikás lesz, a bőrünk szürkébb, pattanások és mitesszerek jelenhetnek meg. A kialvatlanság, a felborult bioritmus láncreakcióhoz hasonló folyamatokat indít be, hiszen a rendszertelenség, a szervezet túlterhelése az anyagcserénkre és az emésztésünkre is rossz hatással van.

Kutatások szerint a rosszul alvók bőre nemcsak problémásabb lesz, de előbb is öregszik: az alváshiányos nők bőrén a finomránc-képződés, az egyenetlen pigmentáció, a megereszkedés és a csökkent rugalmasság jelei korábban jelentkeznek.

Életmódváltás legyen az első lépés

Először is figyeljünk arra, mennyi természetes táplálékot fogyasztunk, és mennyi méreganyagot veszünk magunkhoz. A kiegyensúlyozott, friss zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend, a sok folyadék fogyasztása, az alkohol mellőzése, a dohányzásról való leszokás és a rendszeres mozgás rengeteget javíthat a bőr állapotán. De ez csak az első lépés.

Az alvás nem megfelelő minősége is roncsolja az arcbőrt

Az alvás nem megfelelő minősége is roncsolja az arcbőrt

A felnőttkorban jelentkező pattanások, aknék, mitesszerek kialakulásában a lelki tényezők szerepe sem elhanyagolható. A szép bőr az elegendő alvással kezdődik, próbáljunk naponta legalább 7 órát szánni a nyugodt pihenésre. Figyeljünk a testünk jelzéseire, étkezési szokásaink megváltozása vitamin-, vagy ásványianyag-hiányt, illetve belső gyulladásokat is jelezhet, a krónikus fáradtságra utaló jeleket pedig vegyük komolyan.

A stressz az első számú tényező, amely hozzájárul a bőrhibák megjelenéséhez. Ha kizárni nem is tudjuk, próbáljuk csökkenteni, vagy a kedvezőtlen hatásait ellensúlyozni például jógával, masszázzsal, relaxációval, szaunával. A stressz és a kialvatlanság mellett a rendszertelenség az, amellyel felboríthatjuk szervezetünk bioritmusát és igencsak megzavarhatjuk hormonháztartásunkat, ennek pedig egyik következménye lehet a problémás bőr.

Igyekezzünk változtatni az életmódunkon, és fenntartani egy egyenletes bioritmust: próbáljunk meg mindig ugyanabban az időben lefeküdni és felkelni, a reggelit, az ebédet és a vacsorát is hozzávetőlegesen ugyanakkor elfogyasztani, s ha csak lehet a lefekvés már valóban a pihenésről szóljon, kapcsoljuk ki a tévét és az okostelefont.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.