Betiltották a kozmetikai célú állatkísérleteket

Tilos többé forgalomba hozni állatokon tesztelt kozmetikumokat az Európai Unióban - tájékoztatta az Európai Bizottság magyarországi képviselete az MTI-t.

Kiemelték, hogy a bizottság március 11-én megerősítette elkötelezettségét az Európai Tanács és az Európai Parlament által még 2003-ban megállapított határidő tiszteletben tartása mellett. A bizottság idézte Tonio Borg egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztost, aki úgy nyilatkozott: a hétfőn életbe lépő általános forgalmazási tilalom jól szemlélteti, milyen fontos értéket képvisel Európának az állatok jóléte. A bizottság továbbra is támogatja az alternatív megoldások kifejlesztését, és együttműködik más országokkal, hogy átvehessék az unióban alkalmazott megközelítést.

Mint írták, a bizottság megvizsgálta a forgalmazási tilalom lehetséges hatásait, és arra a következtetésre jutott, hogy több nyomós érv is a tilalom hatályba léptetése mellett szól, mert a kozmetikai cikkek előállításakor nem indokolt állatkísérleteket végezni.

Tovább kell keresni az alternatív módszereket, hiszen az eddigi megoldások egyelőre nem képesek teljes egészében helyettesíteni az állatokon végzett teszteket. A bizottság 2007 és 2011 között mintegy 238 millió eurót biztosított ilyen célú kutatásokra.

2004 óta az unió területén tilos a kozmetikai termékek állatokon való tesztelése , amely 2009 óta a kozmetikumok összetevőinek esetében sem engedélyezett. 2009 márciusától kezdve nem szabad forgalomba hozni olyan kozmetikai termékeket az EU-ban, amelyek állatokon kikísérletezett összetevőket tartalmaznak, de az emberi egészségre gyakorolt, összetettebb hatásokkal kapcsolatban a forgalmazási tilalom bevezetésének időpontját 2013. március 11-ig kitolták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.