A pattanás kezelése - II. rész

Letűnt már a kor, amikor tétlenül kell végignézni, ahogy a pattanások megjelennek, és a finom, hamvas bőrt, hetek, hónapok alatt elcsúfítják. Nagy százalékuk szépen eltüntethető, de fontos, hogy avatatlan kezekkel ne kezdjünk neki "ápolásuknak".

Jó kezekben, jó bőrben

Orvosi segítséget mindig kérhetünk. Egy-két pattanással sem szégyen elmenni orvoshoz. A túlzott faggyútermelés, a faggyúmirigyek szűk kivezetőnyílásai, a bakteriális fertőzés feltétlenül kezelendő. Az eredmény olykor csak 6-8 hét elteltével válik láthatóvá, az első időszakban akár rosszabbodhat is a bőr állapota, de végül megéri!

A mitesszerek 80%-a fél éven belül 80%-os gyógyulást mutathat, de az is lehet, hogy a terápiát évekig folytatni kell.

Helyi kezelés

A helyileg alkalmazott szerek a házi kezeléseknél írtakkal megegyezhetnek, önmagukban vagy gyógyszeres kezelések mellé. Ilyenkor a külsőleg és belsőleg adott szerek együttes hatását is figyelembe veszi az orvos.

Sokszor elegendő az A-vitamin származék vagy benzoylperoxid magában vagy baktérium ellenes szerekkel (antibiotikummal) kombinálva. Ezek a mirigykivezető nyílásokat szűkítik, és gátolják a baktériumok szaporodását. Ha szükséges, helyileg alkalmazandó antibiotikum tartalmú krémeket is felírhat az orvos. Ezek nem kaphatók recept nélkül. Fontos a kúra idejét betartani, hogy a kórokozók ne válhassanak ellenállóvá (rezisztenssé). A kozmetikus által végzett szakszerű arctisztítással együtt a helyi kezelések nagyon jó eredményeket adhatnak. Az antibiotikumokat belsőleg is alkalmazzák.

Belsőleges kezelés

A belsőleges terápiára 3 gyógyszercsoport szolgál: antibiotikumok, hormonok és a retinoidok. Ezek csak receptre kaphatók, és a retinoid kezelés kivételével helyi szerekkel együtt alkalmazandók.

Az antibiotikumok csökkentik a baktériumok számát, és ezzel minimálisra csökkentik a gyulladásos reakciót. Nem mindegyik antibiotikum alkalmas az akne kezelésére, a hatékony gyógyszer megválasztása, felírása bőrgyógyász feladata. Ezeket tabletták formájában naponta, az előírásokat betartva kell szedni. A kezelés sajnos gyakran hosszú ideig tart, és ismételni kell. A baktériumoknak megvan ugyanis az a számunkra kellemetlen tulajdonsága, hogy ellenállóvá válhatnak, azon kívül a betegség vissza is térhet, és az antibiotikus kezelést nem célszerű huzamosabb ideig alkalmazni.

A faggyútermelés hormonális szabályozása és az androgén hatások ismerete alapján logikusnak tűnik a feltevés, hogy a férfi típusú hormonok hatásának gátlása csökkenteni fogja a pattanások számát. Ugyanezt érjük el akkor is, ha a női típusú hormonokat (ösztrogéneket) viszünk be a szervezetbe. A bőrgyógyász felírhat olyan ösztrogén-, valamint antiandrogén-tartalmú fogamzásgátlót, ami főképp a fokozott faggyútermelést csökkenti. A kúra - akárcsak az antibiotikumos - általában 18 hónapig tart, mellé helyi kezelés is társul.

Ez persze csak nőknél jöhet szóba, a férfiaknál a nemi jellegek kialakulását gátolná a hormonális kezelés.

A retinoid hatóanyag

Ez az anyag természetes A-vitamin származék, így A-vitaminban gazdag ételek fogyasztása után is kimutathatók a vérben, csak sokkal kisebb koncentrációban, mint gyógyszerként adagolva.

A retinoid az akne kialakulásában leginkább szerepet játszó tényezőket befolyásolja. Azaz drámaian csökkenti a faggyú képződését a mirigyekben, csökkenti a baktériumszámot, a gyulladást és a mitesszerek kialakulását is. Az esetek legnagyobb százalékában egyetlen, több hónapos kúra elegendő a gyógyuláshoz. A receptköteles készítményt bőrgyógyász szakorvos írhatja fel, aki nagy körültekintéssel és egyénre szabottan állítja be a szükséges dózist, a megfelelő ideig alkalmazva.

Nyilván sokakban felmerül a kérdés; ha ez ilyen jó, akkor miért nem azonnal ezt írják föl, és használják - szó szerint is - "nyakra-főre", no meg a hátra. Sajnos, mint minden gyógyszernek, ennek is vannak kellemetlen velejárói. Gyakorlatilag mindenkinél ajak-, bőr- és nyálkahártya kiszáradás következik be. A kontaktlencsét a kezelés alatt érdemes szemüvegre cserélni. E kellemetlenségek elviselhetőbbé tehetők különböző hidroaktív, bőrregeneráló, tápláló krémek és ajakír használatával.

Szülőképes korú, szexuális életet élő nőknek kötelező hatékony fogamzásgátlást - rendszerint fogamzásgátló tablettát - alkalmazni a retinoid gyógyszer szedése alatt és azt követően még egy hónapig, mert a gyógyszer magzati károsodást okoz! A retinoid kezelést csak bőrgyógyász szakorvos javasolhatja, súlyos aknés esetekben, hatástalan antibiotikum terápia esetén vagy, ha hegesedés veszélye áll fenn. Ritkán aknéhoz társuló, súlyos pszichés problémák miatt is fontolóra lehet venni.

A kezelés mellett szükségtelen egyéb akne ellenes készítmények alkalmazása. Otthoni használatra a kozmetikus segítségével megfelelő arctisztító szereket érdemes beszerezni: szappan helyett 10%-nál alacsonyabb alkoholtartalmú tonikot, bőrtápláláshoz értékes zsíradékokat (növényi olajokat, ceramidot) tartalmazó, a bőr természetes védelmi rendszerét helyreállító ápolókrémet. További értékes hatóanyagok a kozmetikai kezelés során: a bőrnyugtató hatású azulén, tápláló borágó- és jojobaolaj, hidratáló hialuronsav és epigran. A bőrt érő erőteljes mechanikai hatások kerülendők. A gyantázás, peeling, vákuumos és körkefés gépes kezelések felületi hámsérüléseket okozhatnak.

Nincs reménytelen eset, és nem törvényszerű hegesedés. Nagy valószínűséggel mindenkinek lehet találni megfelelő gyógyszert a pattanásaira. Legfeljebb a költség-haszon, hatás-mellékhatás mérlegét kell meghúzni, de ez már csak a döntés gondja, jobb, mintha egyáltalán nem volna megoldás.

Fényes siker? - a fényvédelemről

Csak átvitt értelemben, mert a siker lényegében minden eddig felsorolt kezelési módszer esetében attól is függ, mennyire fegyelmezetten tartjuk be a fényvédelemmel kapcsolatos előírásokat. Az antibiotikumok közül a tetracyclin csoportba tartozó gyógyszerek, a hormontartalmú tabletták és a retinoid hatóanyagról egyaránt tudható, hogy csak megfelelő fényvédelem mellett biztonságosak. A helyi készítményekkel szemben sem árt az óvatosság: napozás előtt semmilyen lokális szert se tegyünk a bőrre.

Kezeléstől függően a bőr fényvédő pigmenteket is tartalmazó szarurétege vékonyabbá válik, a hám melanintartalma csökken, amelyek miatt a természetes fényvédőképesség gyengül. Fény hatására a védtelen bőrön pigmentfoltok, ún. májfoltok alakulhatnak ki, megváltozhat a faggyúmirigyek működése is.

A napfény okozta károsodások megelőzésére nappalra fényvédő hatású, hidratáló krémet kell használni. A helyi kezeléseket leszámítva a fényérzékenyítő hatás általában az egész testre kiterjed, így nem elegendő az arc és a végtagok védelme. A nyári időszakban napszemüveg használata is ajánlott, és persze le kell mondanunk a természetes vagy mesterséges napfürdőről.

Harc a hegek ellen!

Az eddig leírt kezelések, különösen pattanás megelőző hatásuk miatt jó fegyverek a hegek ellen is. Ha nehezen is, de még kialakult hegeken is lehet valamicskét segíteni. A módszerek tudója a bőrgyógyász-kozmetológus vagy plasztikai sebész. A bőr felső rétegének ledörzsölésével (dermabrasio), valamint lézeres kezeléssel lehet a hegeket szépíteni, eltüntetni. A legfontosabb, hogy csak jó hírű, tapasztalt orvostól várhatjuk a megfelelő kezelést. A lézer és egyéb szépészeti beavatkozások avatatlan kezekben súlyos egészségkárosodásokat okoznak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.