A csillogó tekintet titka

Az uborkaszeletek és plasztikai beavatkozások mellett is létezik megoldás. Az arany középutat a helyes életmód, a megfelelő kozmetikumok és bizonyos kezelések jelentik.

A szem körül jelentkező esztétikai problémák kezelése során első körben annak járunk utána, hogy mi okozhatja a panaszokat. Átmeneti, tartós vagy örökletes eredetű elváltozással állunk-e szemben – magyarázza Peterman Krisztina kozmetikus, a Dermatica szépség-terapeutája. A szem körüli vékony, érzékeny bőr gyorsan reagál a külső-belső változásokra, így az alváshiány, stressz, dohányzás és az évek múlása is könnyen észrevehető. Az egyéni adottságok mellett az eltérések betegségeket is jelezhetnek, így fontos, hogy figyeljünk az arcbőr, szemek változásaira.

Táskás szemek

Ha reggelente rendszeresen duzzadt szemekkel ébredünk, annak több oka is lehet. A leggyakoribb probléma a túl kevés alvás, de az is lehet, hogy 7-8 órát töltünk ágyban és ennek ellenére a tükörben mégsem a kipihent önmagunkat látjuk reggelenként. A szemek gyakori dörzsölése, túlzott alkoholfogyasztás, vagy az éjszakára le nem mosott smink is okozhat hasonló tüneteket.

A kozmetikus tanácsa: Érdemes alvási pozíciót váltanunk, a probléma ugyanis jellemzően a hason vagy oldalt alvóknál jelentkezik. Háton fekve, plusz párnával a fejünket megemelve csökkenthetőek a panaszok. Javasolt az étkezésen is változtatni, ugyanis a túl sok só fogyasztása is fokozhatja a panaszokat.

Karikák helyett

A szemek alatti területen jelentkező sötét karika leggyakrabban örökletes tulajdonság, rendszerint a család többi tagjánál is előfordul. A kor előre haladtával enélkül is egyre többeknél megfigyelhető ez a fajta pigmentációs elváltozás. A 30-as, 40-es években a szemek alatti sötétebb terület valójában nem a bőr színének változása miatt jelenik meg, hanem az arc vonalának megváltozása miatt vetül a szemüregre árnyék, a bőr öregedésének természetes folyamataként.

A kozmetikus tanácsa: Kevésbé ismert, de gyakori kiváltó ok: a radikális méregtelenítés, melynek következtében szintén jelentkezhetnek a szemek alatti sötét karikák. Ezek idővel maguktól is elmúlnak. Ha ezt tapasztaljuk, a következő alkalommal fokozatosabban kell a szervezetet felkészíteni a böjtre. A szemek alatti sötét területen korrektort alkalmazva akár teljesen elfedhetjük a problémát. Ügyeljünk rá, hogy a megfelelő, szemkörnyék ápoló terméket válasszuk. A pattanások elfedésére való korrektor ki is száríthatja a szemek körüli érzékeny bőrt! Ha tartós megoldást szeretnénk, kozmetikai kezelésekkel is csökkenthetjük a pigmentációs elváltozást, de léteznek e célra megfelelő, a bőrt világosító kozmetikumok is.

Betegségeket is jelezhet!

A hirtelen, látszólag minden ok nélkül jelentkező tünetek betegségeket is jelezhetnek. Ilyen esetben komolyabb problémák is meghúzódhatnak a háttérben:

  • a szem alatti sötét karikák figyelmeztethetnek arra, hogy ideje lassítanunk: stressz, kialvatlanság, kevés folyadékbevitel, keringési probléma, esetleg vashiány is okozhatja.
  • duzzadt szemeket pajzsmirigybetegség is kiválthat, de májproblémákat is jelezhet.
  • a szemek körüli területen arcüreggyulladás vagy allergia következtében is duzzanat jelentkezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!