Segítenek megőrizni a fogyókúrázók csontjainak egészségét a tejtermékek

Egy friss tanulmányból az derül ki, hogy a rendszeres testmozgással kombinált több, főként tejtermékekből származó fehérjét tartalmazó, kalória- és szénhidrátszegény étrend gyakorolja a legjobb hatást a csontok egészségére a túlsúlyos nők esetén.

A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című szaklap online kiadásában megjelent tanulmány kimutatta, hogy a csontegészség javulása különösen az olyan csonttámogató tápanyagok fokozott bevitele esetén a legjelentősebb, mint a kalcium, a D-vitamin és a tejtermékekből származó fehérje.

A kísérlet során túlsúlyos és elhízott, de egyébként egészséges, a változó kor előtt álló nők három csoportja élt 16 hétig kis, közepes, illetve nagy mennyiségű tejterméket tartalmazó étrenden. A fogyasztott tejtermékekkel együtt a kalcium és a D-vitamin szintjét is beosztották alacsony és magas koncentráció szerint. A nők minden nap edzettek.

A kutatást vezető Andrea Josse, a kanadai McMaster Egyetem munkatársa elmondta: a kísérlet eredményei azt mutatják, hogy a tejtermékekből származó fehérje fontos szerepet játszik a káros következmények, például a fogyás alatt a felgyorsult csontvesztés elkerülésében. A kutatók azt javasolják a fogyókúrázó fiatal nőknek, hogy kövessenek tejtermékekből származó fehérjében gazdagabb étrendet.

A fogyókúrázók nők csontegészségének megőrzése, sőt javítása nagyon fontos a kutatók szerint az általános egészségi állapot szempontjából, és jelentős mértékben befolyásolhatja a csontritkuláshoz hasonló betegségek kockázatának csökkentését idősebb korban.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!