– Ágikám, nem láttam hónapok óta! Miért kerül engem? – kiáltotta a fiatal fodrásznő, akihez már évek óta járt, és nagyon kedvelte.
– Most is csak azért jöttem, mert szenvedek a fénytelen ősztől, és egy rémesen unalmas értekezleten eldöntöttem, hogy meglepem magam egy új frizurával – felelte nevetve, mire fodrásznő belelkesedett.
– Épp jókor jött, a múlt héten egy nagyon ügyes fiú helyettesített nálunk, és én lelestem a remek vágási technikáját
– Öreg vagyok már ahhoz, hogy lekopasszon – jelentette ki határozottan, mire a fodrásznő nevetni kezdett. – Kopasztani!? Mit beszél, Ágikám, én úgy vágom le a haját, hogy hosszabbnak fog tűnni, mint most! Csinálok egy vagány, szélfútta frizurát. Rendben? Csak egy kicsit megszínezem előtte, mert ezt a fakó barnát már senki sem hordja.
Bizonytalanul bólintott – közben örült, hogy nem kell várakoznia, és egyből sorra került –, és megadóan viselte, hogy a fodrásznő megbolondítja a haját némi bronzos árnyalattal, aztán a mosás és az öblítés után gyors mozdulatokkal vág, formáz és borzol.
– Végre nem azt az avíttas frizurát kell csinálnom, amihez évek óta ragaszkodott – sóhajtotta fodrásznő, mire ő behunyta a szemét, közben arra gondolt, hogy valószínűleg megőrült, hogy ötvenhat éves korában mindenféle felkészülés és előzetes tájékozódás nélkül vállalkozott erre a kalandra. Csak akkor nyitotta ki szemét, amikor a fodrásznő már boszorkányos ügyességgel szárította a haját.
– Hú, ez elég jó lesz! – kiáltotta ámulva, mert meglepte, hogy az élénk hajszín meg a laza frizura mennyit fiatalít fáradt vonásain.
– Akinek ötven felett ilyen szép a bőre, annak törődnie kell a hajával is – jelentette ki elégedetten a fodrásznő, aki roppantul élvezte, hogy a művét a kolléganői és a vendégek is kórusban magasztalják. Ágnes mosolyogva fogadta a dicsérő szavakat, majd amikor a hajmosó búcsúzóul kijelentette, hogy ez a frizura mínusz tíz év, boldogan köszönt el. A jókedve hazáig vele maradt, tehát magabiztosan perdült a nappaliban tévéző férje elé. – No, mit szólsz?
A férfi ránézett, és az arcán az első meglepetés után elégedett mosoly terült el. – A fenébe, új feleségem van? Ez igen, majd strapálhatom magam, nehogy lecsapjanak a kezemről az irodátokban sunnyogó pasik! – tette hozzá nevetve. Ágnes boldogan simult a párjához, és megint eszébe jutott, hogy jól választott magának férjet, ám a következő percben csöngettek.
– Biztosan a gyerek! – kiáltotta boldogan, miközben ajtót nyitott, de amikor meglátta harmincéves fia döbbent arcát, lehervadt a mosolya.
– Anya, megbolondultál? Mi ez a fura haj? Hogy nézel ki? Az előző barátnőm hordott ilyen frizurát… – ámuldozott a "gyerek", aztán alaposan bevacsorázott, majd egy óra múlva némi rosszallással az arcán távozott a szülői házból.
– Bolond a gyerekünk, nincs igaza, ne törődj vele! - jelentette ki a férje, de Ágnes vigasztalhatatlan volt.
– Most biztosan hülyének néz, és arra gondol, hogy az ő anyja is olyan lökött, mint azok az ötvenes nők, akik húszévest játszanak.
– Nekem viszont nagyon tetszik a fiatal feleségem – mondta férje, és megint átölelte.
– Nem érted, hogy nem eshetek le arról a piedesztálról, ahová fiam helyezett? Én szabályos anya voltam, az is maradok!
– Édesem, képtelen vagy felfogni, hogy az icipici harmincéves fiad éli a világát, dolgozik, csajozik, sportol, és csak enni jár haza? Én viszont itt élek veled...
– Már megint bántod szegénykét! – kiabálta, mire a férje alaposan bevágta a nappali ajtaját, és becsörtetett a hálószobába.
Ágnes egyedül maradt. Egy ideig tehetetlenül ácsorgott, majd besietett a fürdőszobába. Megtörölte a könnyes szemét, még egyszer megcsodálta a tükörben a szélfútta frizuráját, aztán előszedte a fésűjét, hogy visszaállítsa a haját szabályosra. De közben nyelvet öltött magára.
