Ő ezzel szemben egy laza, sokat dolgozó és sokat utazó anya mellett nőtt fel, akinek nemigen volt fontos, hogy gasztronómiai örömökkel kényeztesse a gyerekét, és nem tanította meg a lányát főzni. De most Virág eldöntötte: "Megmutatom az én Gáborom családjának, én is tudok nagyot alkotni a konyhában!"
Fogadalmának megfelelően lelkesen tálalta a zöldborsólevest, aztán a vasalt csirkét cékla- és görögsalátával, majonézes krumplival. Boldogan látta, hogy az ő Gábora és az apósa jó étvággyal eszik, azt pedig nem akarta észrevenni, hogy az anyósa apró katonákat vág a húsból, majd immel-ámmal kapja be a falatkákat. Később belekóstol a salátákba, és a majonézes műremekébe, aztán látványosan eltolja magától a tányérokat. Nem akart tudomást venni az anyós metakommunikációs jeleiről, amelyek kivétel nélkül azt üzenték, hogy rossz az étel, semmi nem ízlik.
Virág lelkesedése némiképp megcsappant, mire a második fogás is elfogyott, de azért mosolyt erőltetett az arcára, és álságos vidámsággal helyezte az asztalra a palacsintatortát, amellyel órákon át bíbelődött.
- Ezt nézzétek! - mondta diadallal –, egy réteg dió, egy réteg lekvár, egy réteg vanília! Biztosan ízleni fog.
- Ebből nem kérek! - csattant az anyós hangja –, majd, amikor látta a férje és a fia döbbent tekintetét, finomított egy kicsit. - Csupa cukor és szénhidrát. Az ember ötvenhat éves korában már vigyáz a vonalaira… Az apró intermezzo hatására már a "fiúk" is érzékelték a feszültséget - a korábbi testbeszédből semmit sem vettek észre –, Gábor, menteni akarva a helyzetet, zavart lelkesedéssel kezdte dicsérni a feleségét.
- Mit szóltok Virághoz? Megtanult főzni! Egyre finomabb falatokkal kényeztet a hétvégéken! Pedig nem várom el tőle. Tudom, hogy agyondolgozza magát a gimnáziumban, kilószám hordja haza a javítandó dolgozatokat, lelkiismeretesen készül az óráira, korrepetál, kirándulni viszi az osztályát... Komolyan mondom, száz bőrt nyúznak le a tanárokról! Ő mégis ilyen mosolygós és kedves...
- Aranyos vagy - cuppantott csattanós puszit Virág a férje feje búbjára, miközben gyorsan lepakolta az asztalt. Aztán letelepedtek a nappaliban, kortyolgatták a kávét, kínos csend ereszkedett közéjük.
- Főzeléket is tudsz csinálni? - fordult az anyós a menyéhez, aki rosszkedvűen felelt.
- Szakácskönyvből.
- Pedig, ha végre valahára megszületik az első gyereketek, annak vitaminra lesz szüksége...
- No, menjünk! - pattant fel az após váratlanul, majd látványosan a menyéhez fordult. - Édes Virág, megleptél ezzel a finom ebéddel. Köszönöm, így tovább! - mondta, és szélsebesen kituszkolta meglepett feleségét a lakásból.
Beültek a kocsiba, a férfi gázt adott, majd amikor kellő távolságra jutottak a fiatalok lakásától, bekanyarodott egy mellékutcába. Megállt, a feleségéhez fordult, és határozottan kérdezte. - Azonnal mondd meg, miért viselkedtél úgy, mint egy boszorkány?
- Mert a vasalt csirke olyan volt, mint a gumi, mert én nem ilyen vacakokkal etettem a fiamat! Otthon igazi húsokat, tisztességes köreteket és valódi süteményeket evett - felelte a felesége emelt hangon.
- Nem érezted, hogy a menyünk örömet akar szerezni?
- Nem! Csak azt láttam, hogy a fiunk nagyon sovány, karikás a szeme, agyondolgozza magát, és nem táplálkozik rendesen.
- A menyünk is sokat dolgozik!
- És a hülye fiunk dicséri, mint egy istennőt...
- Mit akarsz? Zavar, hogy boldogok?
- Szegény kisfiam! - kiáltotta az asszony, majd ráborult szélvédőre, és rázta a zokogás.
- Akkor sem ismernélek ki, ha még száz évig élnénk együtt - morogta a férfi, majd tétován megsimogatta a felesége haját.
