- És mennyire becsülik a feleségeiket? - vetette oda a huszonnégy éves lány.
- Nagyon! A feleség az más. Ő kivételezett helyzetű...
- Te elhagytad a kivételezett helyzetű anyát, amikor hétéves voltam, Lili miatt.
- Az más volt, tiszta ügy. Hétéves korodra mindketten rájöttünk, hogy nem illünk egymáshoz, és rosszul választottunk. Hogy tévedés volt a házasságunk.
- Eszerint én, a házasságotok gyümölcse is tévedés vagyok, ugye? - kérdezte a lány, miközben a szeme megtelt könnyel, mire az apa tehetetlenül tárta szét a karját. A könnyek hatására elgyengült, majd a lányához lépett és átölelte.
- Hogy lennél tévedés? Te voltál eddigi életem legnagyobb öröme. Nem emlékszel, hogy kicsi korodban milyen sokat játszottam veled?
- Nem - hangzott a hüppögő, de határozott válasz.
- De arra talán emlékszel, hogy mennyit küzdöttem érted, mert azt akartam, hogy ne anyád neveljen fel, hanem én!
- Igen, apa, arra nagyon emlékszem, mert gyámhatóságról gyámhatóságra, pszichológustól pszichológusig hurcoltatok, és mindenféle idegen nő meg férfi faggatott arról, hol jobb nekem. Szörnyű volt! Tudod, mi lett volna jó? Ha együtt maradtok, ha közösen neveltek fel. De amikor ezt pampogtam, nem figyeltetek rám. Ti csak egymással küzdöttetek, egészen tizennégy éves koromig. Közben észre sem vettétek, hogy én egy életre megutáltam a házasságot. Mondd, mi a fenének házasodnak az emberek? Azért, hogy utána a fél életük arról szóljon, hogy miként szabaduljanak? A közösen gyártott gyereküket is szívesen kettévágnák, hogy épp úgy megfelezzék, mint a vagyonukat. Hú, de utálom! Jelzem, anya sem különb nálad. Vígan él a Tiborjával, de az én kedvesemet leszólja, és azt akarja, hogy csak akkor költözzünk össze, ha legalább eljegyeztük egymást.
- Ne szidd anyádat, mindent megtesz érted! - mondta az apa, mert hirtelen eszébe jutott, hogy épp a volt felesége kérte meg erre a kínos beszélgetésre, amit ő magabiztosan vállalt, mert akkor még nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz.
Igen, a helyzet nagyon nehéznek tűnt a szülők számára. A huszonnégy éves, friss diplomás lányuk, akiről azt hitték, hogy révbe ért - és nem kell érte aggódniuk -, hiszen meglehetősen jó cégnél kapott állást, váratlanul bejelentette: "összeköltözünk Tamással".
- Nagyon fiatal vagy, de már két éve jársz ezzel az unalmas Tamással, aki hét évvel öregebb nálad! Egy harmincas férfi már gondolhatna házasságra is, ha komolyan vesz egy lányt! - kiabálta az anyja. - Semmi értelme az összeköltözésnek! Én nagyon modern voltam ifjonc koromban, és három évig éltem az első feleségemmel az esküvőnk előtt, mégis tönkrement a házasságunk! - kontrázott az anya élettársa, Tibor. Aztán hatalmas veszekedésbe torkollt az este, ami olyannyira kétségbe ejtette az anyát, hogy felhívta az elvált férjét, segítsen.
- Édesem, mi lenne, ha a békesség kedvéért várnátok egy kicsit? - nyögte az apa, miután érezte, hogy a beszélgetésük megfeneklett. - Most hozzászoktattál minket a gondolathoz, aztán majd húsvétra lehiggadnak a kedélyek, és ti összeköltöztök. Van időtök… Rendben van? - nézett kimerülten a lányára a hosszú veszekedés után, de a lánya erőre kapott, és gonoszul nézett az apjára.
- Apa, mi lenne, ha nekem is lenne feltételem? Te azt mondod, hogy várjunk húsvétig, mert van időnk, én viszont azt mondom, hogy anyának és neked már nincs időtök. Én "erkölcsös kislányként" megelégeltem, hogy az anyám "vadházasságban" él a Tiborjával, te pedig az új barátnőddel, tehát beleegyezem a húsvéti összeköltözésbe, ha ti legalizáljátok a kapcsolataitokat. Anya menjen hozzá Tiborhoz, te pedig vedd el a Katikádat. Rendben van?
- Megőrültél! Milyen alapon szabsz feltételeket? Eszem ágában sincs megnősülni, és nem hiszem, hogy anyád menyasszonynak akar öltözni. És egyáltalán, hogy mersz beleszólni az életünkbe?
- És ti hogy mertek beleszólni az enyémbe azzal a mintával a hátatok mögött, amit nekem nyújtottatok férfi és nő kapcsolatáról és a házasságról? - kérdezte a lány komolyan, majd csöndesen az apjához lépett, puszit nyomott az arcára, és a következő percben csukódott mögötte a bejárati ajtó.
Este hét körül csörrent az apa telefonja. - Hogy sikerült a beszélgetés? - kérdezte az elvált felesége izgatottan. - Pont úgy, mint a magánéletünk - sóhajtotta az apa.
