Ketten ültek a teniszpálya szélén, és büszkén nézték a hétéves Áront, aki az átlagosnál jóval ügyesebben ütögette a labdát hol a tanárnőjével, hol egy kortársával.

Egy copfos kislány szívesen teniszezett Áronnal. – Hú, te nagyon ügyes vagy! – kiáltotta gyakran, amikor a fiú lecsapta a labdát, vagy épp nagyot futott, hogy elérje. Áron szemmel láthatóan élvezte a dicséretet, és egyre magabiztosabban játszott.

– Tetszik a copfosnak az unokám – mondta a nagymama nevetve, mire a lánya elmosolyodott, de nem nézte a kis copfost olyan szeretettel, mint a nagyi.

– Nem értem a mai lányokat – jelentette ki. – Már kicsi korukban rászállnak a fiúkra. Emlékszel az óvodai kis barátnőjére, Orsikára? Mindig becsempészett a csoportba csokoládét, és Áronnak adta. Most, az iskolában is ott az a Hanna, aki sírt, mert nem a fiam mellé ültette a tanítónő. Végül úgy kerültek egymás mellé, hogy az anyja kérte meg Kati nénit, hogy hadd üljön a két gyerek egy padban. A nyári tábort is úgy választotta ki ez az anyatárs, hogy Hanna és Áron egy időpontban táborozzanak. Komolyan mondom, már most kipécézték maguknak a fiamat...

– Én meg azt mondom komolyan, hogy te nem vagy normális, kislányom – felelte a nagymama nevetve. – Olyan tipikus "fiús anya" szöveget eregetsz, hogy rossz hallgatni. Én imádom az unokámat, tudod, de azzal nem értek egyet, hogy Áront már most kipécézték… Micsoda ostobaság! Rokonszenves egymásnak a két gyerek, tehát a lányos anyatársad elő akarja segíteni, hogy barátkozzanak. Mi ebben a rossz?

– Ugyan anyu, nézz körül a buszon vagy a metrón! Ma már a lányok hangosabbak és csúnyábban beszélnek, mint a fiúk! A múltkor rászóltam egy tizennégy éves forma csajra a metrón, mert beleült a mellettem kucorgó fiú ölébe, és majdnem rám esett.

– Édesem mielőtt harmincnyolc évesen ítéletet mondasz a mai tizenévesek felett, gondolj csak arra, hogy húsz évvel ezelőtt, hogy viselkedett a neked nagyon imponáló Klári barátnőd! Kilógott a popója szoknyából, és úgy tette-vette magát, ha egy fiú színre lépett, hogy még én is megbotránkoztam. Emlékszel? Amúgy te is tudtad mindig, hogy ki kell neked. Amikor Leventével jártál, annyit hívogattad, hogy el kellett dugnom apád elől a telefonszámlát, mert gutaütést kapott volna, ha látja. És már a második randevútok után kijelentetted nekem, hogy Péter lesz a férjed. Lám, ő lett...

A lánya nevetett, de azért folytatta. – Jól van, én is tudtam, hogy kit és mit akarok, de ez már régen volt. Nézd inkább a copfost, megint udvarol Áronnak!

A copfos nem udvarolt, csak épp Áron teniszütőjét tanulmányozta, és hangosan kiabálta akkor érkező édesanyjának, hogy ő is ilyet szeretne...

– Látod, már megint kavar – súgta gonoszul, mire a nagymama csak legyintett. – Menthetetlen vagy – jelentette ki, aztán felállt, és elindult az unokája felé, mert véget ért a teniszóra. Ám, a következő percben megtorpant, mert akkor érkezett futva három tizenkét éves forma fiú a nagyok edzésére. Az egyik majdnem fellökte a nagymamát… – Lassabban gyerekek! – kiáltotta mérgesen, majd a következő percben mellette termett a copfos Áron társaságában.

– Az a fiú, aki majdnem meglökte a nagymamádat, a legeslegügyesebb teniszező közöttünk – mondta a kislány Áronnak, és elragadtatva nézett a nagyfiú után.

– Ehhez a mondathoz mit szólsz? – kérdezte a nagymama csöndesen a lányát. – Most is azt mondod, hogy a copfos "rászállt" a fiadra?

– Persze – morogta a lánya –, de még hűtlen is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!