Egy copfos kislány szívesen teniszezett Áronnal. – Hú, te nagyon ügyes vagy! – kiáltotta gyakran, amikor a fiú lecsapta a labdát, vagy épp nagyot futott, hogy elérje. Áron szemmel láthatóan élvezte a dicséretet, és egyre magabiztosabban játszott.
– Tetszik a copfosnak az unokám – mondta a nagymama nevetve, mire a lánya elmosolyodott, de nem nézte a kis copfost olyan szeretettel, mint a nagyi.
– Nem értem a mai lányokat – jelentette ki. – Már kicsi korukban rászállnak a fiúkra. Emlékszel az óvodai kis barátnőjére, Orsikára? Mindig becsempészett a csoportba csokoládét, és Áronnak adta. Most, az iskolában is ott az a Hanna, aki sírt, mert nem a fiam mellé ültette a tanítónő. Végül úgy kerültek egymás mellé, hogy az anyja kérte meg Kati nénit, hogy hadd üljön a két gyerek egy padban. A nyári tábort is úgy választotta ki ez az anyatárs, hogy Hanna és Áron egy időpontban táborozzanak. Komolyan mondom, már most kipécézték maguknak a fiamat...
– Én meg azt mondom komolyan, hogy te nem vagy normális, kislányom – felelte a nagymama nevetve. – Olyan tipikus "fiús anya" szöveget eregetsz, hogy rossz hallgatni. Én imádom az unokámat, tudod, de azzal nem értek egyet, hogy Áront már most kipécézték… Micsoda ostobaság! Rokonszenves egymásnak a két gyerek, tehát a lányos anyatársad elő akarja segíteni, hogy barátkozzanak. Mi ebben a rossz?
– Ugyan anyu, nézz körül a buszon vagy a metrón! Ma már a lányok hangosabbak és csúnyábban beszélnek, mint a fiúk! A múltkor rászóltam egy tizennégy éves forma csajra a metrón, mert beleült a mellettem kucorgó fiú ölébe, és majdnem rám esett.
– Édesem mielőtt harmincnyolc évesen ítéletet mondasz a mai tizenévesek felett, gondolj csak arra, hogy húsz évvel ezelőtt, hogy viselkedett a neked nagyon imponáló Klári barátnőd! Kilógott a popója szoknyából, és úgy tette-vette magát, ha egy fiú színre lépett, hogy még én is megbotránkoztam. Emlékszel? Amúgy te is tudtad mindig, hogy ki kell neked. Amikor Leventével jártál, annyit hívogattad, hogy el kellett dugnom apád elől a telefonszámlát, mert gutaütést kapott volna, ha látja. És már a második randevútok után kijelentetted nekem, hogy Péter lesz a férjed. Lám, ő lett...
A lánya nevetett, de azért folytatta. – Jól van, én is tudtam, hogy kit és mit akarok, de ez már régen volt. Nézd inkább a copfost, megint udvarol Áronnak!
A copfos nem udvarolt, csak épp Áron teniszütőjét tanulmányozta, és hangosan kiabálta akkor érkező édesanyjának, hogy ő is ilyet szeretne...
– Látod, már megint kavar – súgta gonoszul, mire a nagymama csak legyintett. – Menthetetlen vagy – jelentette ki, aztán felállt, és elindult az unokája felé, mert véget ért a teniszóra. Ám, a következő percben megtorpant, mert akkor érkezett futva három tizenkét éves forma fiú a nagyok edzésére. Az egyik majdnem fellökte a nagymamát… – Lassabban gyerekek! – kiáltotta mérgesen, majd a következő percben mellette termett a copfos Áron társaságában.
– Az a fiú, aki majdnem meglökte a nagymamádat, a legeslegügyesebb teniszező közöttünk – mondta a kislány Áronnak, és elragadtatva nézett a nagyfiú után.
– Ehhez a mondathoz mit szólsz? – kérdezte a nagymama csöndesen a lányát. – Most is azt mondod, hogy a copfos "rászállt" a fiadra?
– Persze – morogta a lánya –, de még hűtlen is!
