De a két férfi semmit sem vett észre a természet gyönyörűségéből. Az apa – őszülő halántékú, köpcös, kék szemű férfi, túl az ötvenen –, a fiú – magas, jóképű, harmincas fiatalember – egyre mondta a magáét, és minden mozdulatuk, gesztusuk arról árulkodott, hogy nem értenek egyet egymással.
– Értsd meg, ma nem olyan a világ, mint a te fiatalkorodban! Nincsenek már életre szóló kapcsolatok, az emberek együtt élnek egy ideig, aztán szépen elválnak az útjaik. Az volt a hülyeség, hogy hallgattam rátok, és feleségül vettem Rékát. Ha csak együtt élnénk, akkor nem várna rám ez az idétlen válóper.
– Nem olyan a világ? Hülye vagy, fiam! A normális fiatalok ma is képesek a hűségre. Te okos vagy, büszkélkedhetsz a diplomáddal meg a nyelvvizsgáiddal, de közben érzelmileg olyan primitív maradtál, mint egy analfabéta. Igaza van anyádnak: egyetlen testrészed vezérel, és most egy buta-bögyös liba miatt felrúgod a családi életedet. Ide hallgass, régen is voltak szép nők anyádon kívül, én mégis hűséges maradtam, mert szerettem őt. Ahogy ő is hűséges volt hozzám, pedig biztosan környékezték hozzád hasonló alakok...
– Apa, te szent voltál? Soha nem csajoztál?
– Már megint hülyeséget kérdezel. Nem voltam szent, de ha megcsaltam volna anyádat, akkor te nem nőttél volna fel nyugodt-békés családban. Mert bármilyen kajla vagy még ma, harminchét éves korodban is, azt azért nem tagadhatod, hogy szép volt a gyerekkorod.
A fiú nem válaszolt, belekortyolt a sörébe, és egy kicsit bánta már, hogy azt javasolta, beszéljenek egymással, mint férfi a férfival. Tulajdonképpen az édesanyja ellenében akart az apjába kapaszkodni, hiszen az anyja úgy felháborodott, amikor értesült a válási tervéről, hogy szerette volna legalább az apját meggyőzni. – Tulajdonképpen jó fej az öregem – gondolta, majd kibukott belőle a legfontosabb kérdés. – Figyelj, apa! Nem tudsz meggyőzni arról, hogy nekem holtomiglan-holtodiglan kapcsolatban kell élnem Rékával, hiszen egyetlen életem van. Nem szeretem, nem kívánom már, ő nem képes másra, mint cirkuszolásra. Azt hajtogatja, hogy tönkretettem, mert miattam punnyadt bele a háztartásba, miattam és a kisfiunk miatt hízott el, és hagyta abba a munkáját. Mondd, szerinted én vagyok az oka annak, hogy "feláldozza magát" a gyerekünk oltárán, egyáltalán nem dolgozik, és hagyja, hogy én tartsam el? Gürcölök éjjel-nappal, aztán, ha hazamegyek, egy kövér, nyafogó nő fogad? Normális ez? Csodálod, hogy beleszerettem Andreába, aki szép, mosolygós, huszonhét éves, és felnéz rám? De most hagyjuk a nőket, beszéljünk a legfontosabbról! Mit csináljak Balázzsal? Még csak ötéves, hogy fogja feldolgozni, ha én elköltözöm?
– Belehal egy kicsit az én imádott unokám – felelte az apa halkan. – Anyád is miatta zokogott, őt félti, érte aggódik. Mondd, fiam, nem lehetne ezt a dolgot még egyszer végiggondolni? Nem lehetne újból nekifutni? Ha a feleséged visszamenne dolgozni? Ha lefogyna? Ha megpróbálnátok újra megkeresni egymásban azokat az értékeket, amelyeket régen szerettetek...?
– A francba, de nyomorult az élet – legyintett a fiú, majd odaintette a pincérnőt, hogy rendeljen magának valami töményet, közben nem vette észre, hogy az apja szeme megtelik könnyel. Azt sem hallotta, amikor az édesapja csöndesen mondja "csak úgy", magának: az élet gyönyörű, te szerencsétlen kölyök, csak te nem veszed észre. Mert önzővé neveltünk. Istenem, hol rontottuk el?
