A rákmegelőzés 8 szabálya

A civilizációs betegségek képzeletbeli dobogójának legfelső fokán a rák áll. Míg az okokról vitatkoznak a szakemberek, egyre több daganatos beteget diagnosztizálnak világszerte.

Egy német kutatócsoport szerint a megbetegedések mögött elsősorban a mai ember életmódja áll, mert az sem táplálkozás, sem mozgás tekintetében nem áll összhangban a génjeinkbe kódolttal. Szerintük az ősemberek életformája lehet a megoldás, és erre ki is dolgoztak 8, viszonylag egyszerűen betartható szabályt.

1. szabály: Használjuk a megfelelő cukrot!

A rákos sejtek fő táplálékforrása a cukor, és nagy mennyiségű glükóz hatására könnyebben szétroncsolják az egészséges szöveteket. A túlzott cukorfogyasztás ráadásul elősegíti az Alzheimer-kór, a diabétesz és az agresszív rákos sejtek kialakulását is. Mivel az édes íz szeretete génjeinkbe van kódolva, szinte képtelenség teljesen kiiktatni, ám érdemes a vércukorszintet lassan emelő cukrokat választanunk –ilyenek például a galaktóz, izomaltulóz, fruktóz vagy az inulin.

Ajánlás: naponta 1 gramm szénhidrát testsúlykilogrammonként

Tudta? A keményítő is a cukorfajták családjába tartozik, ezért a gabonafélékből és a burgonyából készült élelmiszerekkel is érdemes csínján bánnunk.

2. szabály: Egészséges zsírokat és olajokat!

Fő energiaraktáraink a zsírsejtek, ezért szervezetünk számára nélkülözhetetlenek a minőségi zsírok és olajok. Amellett, hogy hosszan tartó jóllakottságérzést biztosítanak, hozzájárulnak a hormonháztartás, a vitaminhasznosítás és az idegrendszer megfelelő működéséhez. Két legfontosabb esszenciális zsírsavunk az omega-3 és az omega-6 – előbbi csökkenti a vérnyomást és a véralvadást, míg utóbbi erősíti a csontokat. A zsírok rossz megítélése miatt ma már túlzottan keveset fogyasztunk belőlük – míg az ősember étrendjének 55 százaléka zsírokból tevődött össze, jelenlegi étrendünk 60 százaléka szénhidrátokból áll.

Ajánlás: az omega-3 és omega-6 zsírsavak 1:3 arányú fogyasztása

Tudta? Ha a szénhidrátokat zsírokkal együtt fogyasztjuk, lassabban emelik meg vércukorszintünket.

3. szabály: Lássuk el magunkat jól fehérjékkel!

A növényi és állati fehérjék biztosítják szervezetünknek az aminosavakat, melyek segítik a hormonok, a védősejtek, az izomzat és a kötőszövetek képzését, valamint fenntartják a vérnyomást. Az esszenciális aminosavak hiányában nem termelődik elég rákos sejtet pusztító ölősejt. Megfelelő étrenddel gondoskodhatunk szervezetünk fehérje-ellátottságáról – a vadhús, a halak, a tojás, a savanyított tejtermékek és egyes hüvelyesek rendkívül gazdagok proteinben.

Ajánlás: naponta 1,5-2 gramm fehérje testsúlykilogrammonként

Tudta? Szervezetünk képes az elfogyasztott fehérjékből glükózt előállítani, mely lassan emeli a vércukorszintet, így nem kedvez a rákos sejteknek.

4. szabály: Fogyasszunk bőven növényi anyagokat!

A rosszindulatú rákos sejtekkel a zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható másodlagos növényi anyagok képesek felvenni a harcot. Ezek ugyanis erősítik az immunrendszert, javítják az anyagcserét és semlegesítik a káros szabadgyököket. Sajnos a hosszas tárolás, az utóérlelés, valamint a túl erős hőhatások nagymértékben rontják a másodlagos növényi anyagok hatékonyságát, ezért igyekezzünk friss, helyi, szezonális terményeket fogyasztani – ha lehetséges, héjjal együtt.

A leghatékonyabb antioxidánsok a káposzta, hagyma, fokhagyma, bogyós gyümölcsök, citrusfélék, pisztácia, zöld tea.

Tudta? A paradicsomban található likopin a többi másodlagos növényi anyaggal ellentétben éppen hő hatására fejti ki "erejét", így főzve fogyasztva hatásosabb, mint nyersen.

5. szabály: Gondoskodjunk elegendő napfényről!

Az UV-B sugárzás hatására bőrünkben D-vitamin képződik, mely erősíti az immunrendszert, valamint megelőzi a szív- és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget és a csontritkulást. Emellett a körültekintő napozás gátolja a sejtburjánzást és bizonyítottan csökkenti az emlő- és bélrák kockázatát is. A D-vitaminhoz hozzájuthatunk lazacból, májból és tojásból is, ám ezek nem vehetik fel a versenyt a napfürdővel – a 15-20 percnyi napozással termelt D-vitamin-mennyiség 20 evőkanál csukamájolajjal váltható ki.

A korábbi ajánláshoz képest tavaly a napi javasolt D-vitamin-mennyiséget 1500-2000 IU-ra (nemzetközi egység) emelték.

Tudta? A napvédő krémek jelentősen csökkentik a bőrben termelődő D-vitamin-mennyiséget, ezért inkább heti három-négy alkalommal fél órát tartózkodjunk a napon védelem nélkül.

6. szabály: Mozogjunk, amennyit csak bírunk!

A rendszeres sport megkönnyíti a rák elleni harcot – erősíti az immunrendszert, növeli a gének aktivitását és csökkenti az inzulinszintet, ami a rákos sejtek egyik növekedési faktora. A mozgás hangulatunknak is jót tesz, növeli az önbizalmat, amiből a rákos betegek csak profitálhatnak. A megterhelő, kimerítő edzések helyett válasszunk könnyedebb mozgásformákat, mint például a kerékpározás, vízi terápia, túrázás vagy jóga.

Hetente ötször legalább fél órát, de inkább 45-60 perc sportoljunk.

Tudta? Az ősemberek naponta átlagosan 20-30 kilométert tettek meg gyalog, míg a mai ember már csak napi 2-3 kilométert sétál.

7. szabály: Ügyeljünk a lelki egyensúlyra!

A rákos betegeknek számos negatív érzelemmel kell megküzdeniük: harag, félelem, bűntudat és tehetetlenség váltják egymást. A legrosszabb mindközül azonban a magány – a szociális elszigeteltség ugyanis gyengíti a szervezetet. Legfontosabb emberi erőforrásaink a védettség és a biztonságérzés. Az egészséges szervezet másik nagy ellensége a stressz. A stresszhormonként is emlegetett kortizol csökkenti az ölősejtek számát, így elősegíti a sejtburjánzást.

Naponta legalább fél órát szánjunk kikapcsolódásra. Ha egész nap az íróasztal mögött ülünk, érdemes aktív pihenést választanunk, azonban, ha fizikai munkát végzünk, inkább próbáljunk meg pihenni, relaxálni.

Tudta? A magány ugyanolyan káros az egészségre, mint napi 15 szál cigaretta, az elhízás vagy az alkoholizmus.

8. szabály: Élvezzük az éjszakát!

Az elektromos áram feltalálásával az emberek biológiai ritmusa felborult. Az alvással töltött időnk egyre csökken, pedig szervezetünknek szüksége van a pihenésre. Alvás közben sejtjeink feltöltődnek energiával, a régi sejtek megújulnak és kijavítják magukat. Ráadásul éjjel melatonint termelünk, mely segít hatástalanítani a szabadgyököket. Nem véletlen tehát, hogy a rossz alvás növelheti a rák kialakulásának kockázatát. A tartós alváshiány magas vérnyomáshoz, szívritmuszavarokhoz, valamint magas kortizolszinthez vezethet.

Naponta legalább 6, de inkább 7-8 órát aludjunk.

Tudta? A rendszeres, napi 5 óránál kevesebb alvás 45 százalékkal növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását.

Az írás megjelent a Nők Lapja Egészség július-augusztusi számában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!