Mióma tünetei és kezelése

A méhizom jóindulatú daganatos betegsége, a női szervezet leggyakoribb tumora. Elsőként az i.e. II. században Galenus figyelte meg, és scleromának nevezte el. Hippokratész a göböket "méhköveknek" tartotta. Rokitansky nevezte el a daganatot fibroidnak, a daganatot az angolszász irodalomban ma is így nevezik. A XIX. Században Virchow mutatta ki, hogy valójában a simaizmok burjánzásáról van szó, így a daganat bárhol előfordulhat, ahol simaizom szövet található.

A méhizom-daganat tokkal körülvett jóindulatú, de szinte végtelen növekedésre képes daganat, mely háromféleképpen helyezkedhet el a méhen belül.

A szubszerózus forma a méh hashártya-borítéka alatt, a méh felszínén, az intramurális forma a méh falában, a szubmukózus forma pedig a méhnyálkahártya alatt helyezkedik el. A szubszerózus forma kikocsányosodhat, vérellátást kaphat a hashártyából, leválhat a méh faláról is. Ekkor parazitás myomáról beszélünk. A daganat az esetek többségében csoportosan fordul elő.

Boncolási statisztikai adatok szerint a miomák előfordulásának abszolút gyakorisága 15%. 35 év feletti nők 17-20%-ában, 35 év alatti nők 2,5%-ában mutatható ki. A mióma relatív gyakorisága, azaz a mióma okozta panaszokban szenvedők aránya mindössze 3,3%. Az esetek többsége 40-50 éves kor között fordult elő. Színesbőrűeknél a betegség gyakorisága legalább háromszor magasabb. Ennek oka ismeretlen.

A mióma kialakulásában jelenlegi ismereteink szerint elsődlegesen hormonális okok játszanak szerepet. Erre utal az a tény, hogy késői változókorban, a petefészkek eltávolításával vagy mesterséges változókor gyógyszeres előidézésével (Gn-RH analóg gyógyszerek adásával) a daganat visszafejlődik. Okát illetően számos teória látott napvilágot. Ezek közül a legvalószínűbb, hogy megtartott tüszőérés mellett rendszeresen elmaradó tüszőrepedés és sárgatestfázis ("folliculus persistens") okozza a méhizom daganatát. Ilyenkor a szervezetben csak sejtosztódást serkentő tüszőhormonok (ösztrogének) termelődnek, de sárgatesthormon (progeszteron) nem. Így az ösztrogének sejtosztódást serkentő hatása fékezetlenül érvényesül a méhizomzaton, a méhnyálkahártyán és az emlőmirigyeken.

Ezzel magyarázható az a tény, hogy mióma mellett sokkal gyakoribbak fokozott sejtosztódás miatt kialakuló betegségek is, a méhnyálkahártya túltengése (hiperpláziája) és rákos elfajulása, az emlő fibrocisztás megbetegedése (masztopátia). Erre utal az is, hogy a beteg kisebb mióma esetén is gyakran meddő, vérzészavarokkal küszködik. A progeszteron mióma-ellenes hatását igazolják azok a tények, hogy a fogamzásgátló tabletták védelmet nyújtanak a myomával szemben, valamint az, hogy a myomák terhesség alatt visszafejlődhetnek, és méretük sárgatesthormon kezelésre csökken.

A miómás betegek 8-10 százaléka teljesen tünetmentes. A panaszok egy része a miómát kiváltó hormonális egyensúly felborulásának következménye. Ezek a következők lehetnek:

• elhúzódó, alvadékos, fájdalmas havivérzések (hypermenorrhoea),
• vérzéskimaradás,
• a havivérzés közeledtével fokozódó emlőfeszülés,
• ismétlődő korai vetélések vagy meddőség,

• vizeletelfolyási akadályok,
• vizelési panaszok (gyakori vizelési inger, tökéletlen hólyagürülés stb.),
• székletürítés nehézségei,
• ismétlődő húgyúti fertőzések (pl. hólyaghurut, vesemedence-gyulladás),

A mióma kezelésében indokolatlanul gyakran végeznek műtétet. Műtétre lehet viszont szükség:

Jelentős méretű (férfiökölnyi) mióma

• rosszindulatú elfajulás (méhizom-szarkóma) gyanúja (az összes eset kevesebb, mint 1%-a),
• környező szervek összenyomását okozó daganat,
• más módon nem kezelhető tünetek, különösen rendszertelen és erős vérzések,
• fájdalom esetén.

• A műtét lehet a méh teljes eltávolítása (hysterectomia totalis) a petefészkek meghagyásával vagy eltávolításával.
• Lehet a méh hüvely feletti részének csonkolása (Chrobak-műtét). Ilyenkor, az esetek 1-2%-ában csonk-karcinóma kialakulásával is számolni kell.
• Méhmegtartó műtét: Amennyiben csak egy jól megközelíthető daganatot mutatunk ki és fontos a fogamzóképesség megőrzése, a daganat izolált eltávolítása (enukleáció) jön szóba.

A méhizom-daganat, még extrém méret esetében is, jól gyógyítható. Kivételt képeznek azok az esetek, melyeknél szarkómás elfajulás következik be. A fogamzóképesség sok esetben nem menthető meg.

A mióma kialakulásának kockázata hormonális fogamzásgátlással csökkenthető. Fontos a változókor hormonális gondozása is. A vérzési rendellenességek minden esetben orvosi kezelést igényelnek. A vérzési ciklus megfigyelése és rendben tartása a mióma elkerülésének legbiztosabb módja.

A jelentéktelen méretű myomák a ciklusbeállításon vagy a hormonkezelésen kívül mást nem igényelnek. Sok esetben elegendő félévente-évente ellenőrizni a daganat fejlődését. Ha növekedést nem tapasztalunk, a kezelés többnyire szükségtelen.

A változókor kezdetén a mióma növekedésnek indul, majd az ösztrogénszint csökkenésével sorvad. 50 éves korhoz közel, ha egyéb körülmény a műtétet nem indokolja, lehet várni a változókor (ez esetben jótékony) hatására.

A myomát kiváltó hormonális egyensúlyt mindenképpen kezelni kell, mert annak következményei az emlőmirigyeket is érinti. A myomát kiváltó cikluszavar fibrocisztás emlőbetegséget okozhat, mely 2-5%-ban rákká fajulhat. A méh eltávolítása tehát nem teszi feleslegessé a hormonális egyensúly helyreállítását és a rendszeres rákszűrővizsgálaton való megjelenést.

A méh eltávolítás önmagában nem okoz szexuális zavarokat (frigiditás, orgazmushiány, stb.). Vannak azonban olyan esetek, amikor a méh eltávolítását a beteg a nőiességétől való megfosztásként éli meg, ezzel önértékelési zavara alakul ki. Ez már okozhat szexuális problémákat, de erre gyógyulást nem a nőgyógyásztól, hanem a szexológustól várhat.