A szerelem nyelve: a beszédmód meghatározhatja a kapcsolatot

Az emberek többsége személyiségbeli hasonlóságok, belső értékek és külső megjelenés alapján választ társat magának. A szakértők szerint azonban nem ezek a jellemzők tesznek működőképessé egy kapcsolatot, sokkal fontosabb a hasonló nyelvi stílus.

A Psychological Science című lapban megjelent új tanulmány során a beszéd közben használt úgynevezett "funkciószavakat" figyelték meg. Ezek elsősorban a személyes névmások, a névelők, az előtagok és a határozók használatára koncentráltak, azokra a nyelvi elemekre, amikre beszéd közben nem fordítunk túl nagy figyelmet - mondja James Pennebaker, a Texasi Egyetem austini tanszékvezetője.

Az első vizsgálat során a résztvevők négy perces "villámrandik" keretében ismerkedtek egymással. A kutatók megállapították, hogy mindenki többnyire olyan partnert választott, akinek a nyelvi stílusa nagyon hasonló volt a sajátjához. Pennebaker a kutatás eredményeit elemezve kijelentette, hogy a részvevők négyszer nagyobb eséllyel választottak hasonló nyelvhasználatú partnert.

A második vizsgálat a részvevők írásbeliségét figyelte meg online chatelés keretében. Az eredmények itt is hasonló mintát mutattak: akiknek az írásbeli stílusuk hasonló volt, azoknak a 80 százaléka később is találkozott, míg az eltérő nyelvhasználatú párok csupán 54 százaléka randizott a későbbiekben is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra