A legnagyobb hiányszakmák az egészségügyben

Idén is nagyjából ugyanazok számítanak hiányszakmának, mint a tavalyi évben, leginkább a vidéki kórházakba kellenének a szakemberek. A szakorvosjelölteket magasabb bérekkel és ösztöndíjakkal csábítanák.

Az egészségügyi dolgozók béremelése, illetve az átszervezések úgy tűnik, egyelőre nem hozták meg a kívánt hatást, tavalyhoz képest ugyanis nem változott az egészségügyben a hiányszakmák listája.

Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ ( ENKK ) adatai szerint 2016-hoz hasonlóan idén is mindenhol hiányszakmának számít az érsebészet, a gyermek- és ifjúságpszichiátria, a fül-orr-gége-gyógyászat, az igazságügyi orvostan, a nefrológia (a vese belgyógyászatával foglalkozó szakma), az orvosi mikrobiológia, az ortopédia és a traumatológia, a pszichiátria és a transzfuziológia (a vérátömlesztéssel foglalkozó szakma) is. Mindezek mellett Budapest kivételével az egész országban hiányszakmának minősül: az infektológia, a sürgősségi orvostan, a patológia, a radiológia és a sebészet is - összegezte a képzési központ adatait az MNO .

A nyugati országok agyelszívásának egyik legnagyobb kárvallottja a hazai egészségügy, ahol egyre komolyabb gondot jelent a szakemberhiány. A legújabb kutatásból kiderült: nem pusztán anyagi okai vannak az elvándorlásnak. Hogy mi, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Számos vidéki kórházban - például Baján, Szentesen, Hatvanban, Cegléden vagy Balassagyarmaton - minden szakma hiányszakmának minősül. A lap szerint tavaly ugyanezek az intézmények szerepeltek a hiányszakmás intézmények listáján, vagyis az orvoshiány továbbra is ezeket a kórházakat sújtja a leginkább.

Ez mentette meg az aneszteziológusokat

A hiányszakmákat sok esetben a bértábla átrendezésével népszerűsítik, ennek köszönhetően például megnőtt az érdeklődés az aneszteziológia iránt. Az elmúlt öt évben ugyanis éppen a hiány miatt kiemelt bérezést kaptak az aneszteziológusok, és több mint 400 rezidens választotta ezt a területet. Így a jövőben biztosított a szakorvosok száma - mondta el Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Budapest kivételével országszerte hiány van sebészekből is
Budapest kivételével országszerte hiány van sebészekből is

Azért, hogy a hiányszakmákat feltöltsék a rezidensek számára ösztöndíjat írtak ki, melyre február 6-ig pályázhatnak az érintettek. A hiányszakmás ösztöndíj összege havi 150 ezer forint.

Emellett februárig pályázhatnak a szakorvosjelöltek a havi nettó 100 ezer forintot jelentő Markusovszky Lajos-ösztöndíjra. Az oxiológia és sürgősségi orvostan szakorvosjelöltek a havi 200 ezer forintot jelentő Gábor Aurél-, míg a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek a havi 200 ezer forintot biztosító Méhes Károly-ösztöndíjra jelentkezhetnek.

Idén egy új ösztöndíjtípust is bevezettek, a Flór Ferenc ösztöndíjra a honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem orvostan szakorvosjelöltek jogosultak, a nyertes pályázók havi nettó 200 ezer forintban részesülhetnek. Sipka Balázs szerint az elmúlt években folyamatosan emelkedett azoknak a száma, akik igénybe vették ezeket a lehetőségeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra