Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
Pánikot keltett az új törvény a szakdolgozókban
A szakdolgozók közel harmada elhagyná az egészségügyet az október 6-án megszavazott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény miatt - derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos felméréséből. Babonits Tamásné, a szervezet alelnöke úgy nyilatkozott, az új jogállási törvény pánikot keltett a szakdolgozókban.
Újra minimálbér lesz az egészségügyben?
A szakdolgozói kamara nem tudott a védőnők pótlékemeléséről, és a mentők 10 százalékos fizetési többletéről sem. A MESZK elnöke szerint módosítani kell az ágazati bértáblát is, e nélkül ugyanis januártól lehet olyan ápoló, aki a minimálbért kapja majd.
Gyógyszerkereső
Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.