Az egészségügyi ágazat szereplői kiemelt figyelemmel kísérik a politikai változásokat, hiszen ezek hosszú távon alapvetően befolyásolják a rendszer működését. A szakdolgozókat képviselő szervezet elnökét arról kérdeztük, milyen elvárásokat fogalmaznak meg az új kormánnyal szemben, és mely intézkedéseket tartják a legfontosabbnak a következő időszakban.
Magyar-kormány - mi változhat az egészségügyben?
A hírek szerint hosszú idő után ismét önálló egészségügyi minisztérium jöhet létre, amelynek élén csak ennek a területnek dedikált miniszter irányítja majd az ágazatot. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alapvetően bizakodva tekint a várható változásokra - ahogy fogalmaznak. Bár a Kamarának eddig nem volt közvetlen kapcsolata Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterjelölttel, a vezetőségvezetője pozitív várakozásokat fogalmazott meg a konkrét személyt illetően is a Házipatikának. Dr. Balogh Zoltán elmondása szerint pályafutását figyelemmel kísérték, és üdvözlik, hogy az egészségügyi ágazat irányítását egy orvos kolléga veheti át.
Külföldi tapasztalatokkal is rendelkező szakemberről van szó, ami a szakdolgozói oldal szempontjából különösen nagy jelentőséggel bír. Az Egyesült Királyságban ugyanis az ápolói és egyéb szakdolgozói hivatások jóval hangsúlyosabb, központi szerepet töltenek be, mivel ott már korábban megkezdődött a kompetenciaalapú képzési rendszer kiépítése. Vagyis nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy magasan képzett szakdolgozók támogassák a betegellátást. Mindezek alapján várható, hogy az új miniszter számára is kiemelt jelentőségű lesz a szakdolgozói hatás- és felelősségi körök, kompetenciák rendezése. Egy korszerű, modern egészségügyi rendszer működtetéséhez ugyanis elengedhetetlen a jól képzett szakdolgozói állomány
– osztotta meg velünk Dr. Balogh Zoltán.
Kapcsolódó cikk
Ezt várja a szakdolgozói kamara az új kormánytól
A kérdés nyomán, hogy milyen intézkedésekre volna elsők között szükség, kiemeli: mivel a legnagyobb problémát az emberi erőforráshiány jelenti, szerinte első körben ezt kellene orvosolni. Ha ugyanis megfelelő számú, képzett kolléga áll rendelkezésre, abból a szakdolgozók és a betegek is profitálnak. Elmondása szerint a legfontosabb egy olyan rövid és hosszú távú stratégia közös kidolgozása a szakmai szervezetekkel és a kamarákkal, amely világos irányt és tudatos jövőképet adhat a magyar egészségügy számára. „Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a szakma érdemben jelen legyen a döntések előkészítési folyamataiban. Tapasztalataink szerint ugyanis több esetben nem kaptak kellő hangsúlyt azok az irányok, tendenciák és érdekek, amelyeket a szakdolgozói terület képvisel, és hozzá tud adni a rendszer működéséhez.”
Hogyan válhat működőképessé az egészségügy?
A szakemberhiány enyhítésére az elnök egy javaslatcsomagot is megfogalmaz. Szerinte három behatási pont válhat be, és mindre szükség is lesz:
- Utánpótlás biztosítása: Elsődleges feladat a fiatalok bizalmának megnyerése az egészségügyi pályák iránt. Már általános iskolás kortól érdemes felkelteni az érdeklődésüket az orvos- és egészségtudományi képzések felé. Ennek érdekében olyan célzott programokra és ösztöndíjlehetőségekre van szükség, amelyek segítik a diákokat abban, hogy belépjenek a szakképzésbe, majd később az egészségtudományi felsőoktatásba.
- A terhelés csökkentése: A nyugdíj előtt álló, de még a rendszerben dolgozó kollégákat különféle támogatásokkal arra kell ösztönözni, hogy maradjanak az egészségügyben, ameddig az egészségük, szellemi állapotuk, kitartásuk, hivatástudatuk kitart, és ne kényszerből hagyják el a szakmát. Ebben a tekintetben létfontosságú szempont a terhelés csökkentése, hiszen például egy műtős szakasszisztens jelenleg akár 12 órát is áll naponta a műtőasztal mellett, miközben három-négy, vagy több orvoskolléga is váltja egymást. Szintén a terhelést csökkentené, ha a gyermeket vállaló kollégáknak megadnák a lehetőséget arra, hogy részmunkaidőben vagy rövidített munkarendben dolgozhassanak. Az egészségügyi ellátórendszernek tehát családbaráttá kell válnia.
- Az elvándorló szakdolgozók hazacsábítása: Olyan infrastrukturális körülményeket és bérezést kell biztosítani a szakdolgozói területen, ami miatt sokan hazajönnek – erre egyébként már a Tisza programja is utalt. Kulcskérdés tehát, hogy az adott terheléshez és szaktudáshoz igazítsák a bérezést, ehhez azonban olyan – kormányzati ciklusokon átívelő – felzárkóztatási rendszerre van szükség, amely stabil jövőképet biztosít az ágazat dolgozóinak. „Ebben a szektorban a hazai munkavállalókat kell megbecsülni, más országokból jövő szakemberek a nyelvtudás hiánya miatt ugyanis nem lesznek képesek ellátni a magyar betegeket.”
Az egészségügyi szakdolgozók olyan fokú terhelésnek vannak kitéve, amiből valamennyi kolléga fel akar lélegezni. Azt várják, hogy ne kelljen havonta 220-240 órás munkaviszonyból megkeresni azt a jövedelmet, amiből csak szűkösen tudnak megélni. Cél, hogy a végzettségükhöz, szakmai tudásukhoz és tapasztalatukhoz illeszkedő, megbecsült bért kapják. Ha ez megvalósul, az egyfajta pozitív gerjesztő folyamatot indíthat el, hiszen szívesebben fognak a fiatalok is munkát vállalni a hazai egészségügyi szektorban
– vetíti előre az elnök, hozzátéve, hogy össze is állítottak egy dokumentumot ezzel kapcsolatban. Az ebben található javaslatok tükrözik, milyen pontok mentén képzelik el a fejlesztést.
Nem négy évben gondolkodnak
Az egészségügy – ahogyan Dr. Balogh Zoltán
fogalmaz – minden társadalom egyik alapvető pillére. Ahhoz, hogy hatékonyan
működjön, elengedhetetlen a preventív szemlélet, valamint a hosszú távú
víziókra és átgondolt koncepciókra épülő tervezés. Nemzetközi kitekintésben is
látható, hogy a jelenlegi kihívások nem egyediek: számos európai ország küzd
hasonló problémákkal. Ugyanakkor több helyen már 15–30 éves időtávban
gondolkodva indítanak humánerőforrás-fejlesztési programokat annak érdekében,
hogy a jövő betegeinek és az idősödő társadalomnak az ellátása biztosított
legyen akár az egészségügyben, akár a szociális szférában.
Mindez a szakember szerint nem valósítható meg
rövid idő alatt. Egy kormányzati cikluson túlmutató, legalább 8–12 éves stratégiai
gondolkodásra van tehát szükség véleménye szerint ahhoz, hogy érdemi változások történjenek az
ágazatban. Az ilyen beavatkozások eredményei ugyanis csak késleltetve
jelentkeznek: például a képzési rendszerek módosítása vagy átalakítása esetén
az újonnan belépő szakdolgozók 3–5 év múlva jelennek meg a rendszerben.
