Magyar Egészségügy
Rossz hír a kórházak adósságáról
Jelenleg megközelítőleg 35 milliárd forinttal tartoznak a kórházak a beszállítóiknak. Az Orvostechnikai Szövetség azonban arra számít, hogy az őszi hónapokban még tovább nő majd az egészségügyi intézmények adósságállománya, így akár az 50 milliárdot is elérheti. A szövetség ezért mielőbbi adósságrendezést sürget, illetve az javasolja, hogy a szokásos évenkénti elszámolás helyett a kórházak inkább negyedévente fizessenek.
Kétségbeejtő helyzetben a szülészeti ügyelet: súlyos gondok vannak
Az új egészségügyi szolgálati jogviszony kétségbeejtő helyzetbe taszította a szülészeti ügyeletet itthon. A szakmában most sokan attól félnek, hogy ha a tendencia így folytatódik, akkor lesz, ahol előbb-utóbb összeomlik a rendszer.
Néhány év múlva nem lesz, aki ellássa a betegeket
Skóciában nem a beteg kering a rendszerben, és próbál kapaszkodókat keresni, hanem a rendszer fogja a beteg kezét, és vezeti – mondja Török Zsolt, aki háziorvosként dolgozik az országban. A skót egészségügy működése mellett a magyar háziorvosi rendszerről is beszélt: mint hangsúlyozta, a mostani helyzet alapján tíz év múlva nem lesz, aki ellássa a betegeket.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Húgyúti panaszok: az intim együttlétekre is hatással lehetnek
A visszatérő húgyúti érzékenység a szexuális életre is erősen rányomhatja a bélyegét. Sok érintett tapasztalja, hogy bizonyos együttlétek után jelentkezik a kellemetlen csípő, égő érzés, vagy akár komoly gyulladás is, és ez idővel szorongáshoz, libidócsökkenéshez és párkapcsolati feszültségekhez vezethet.
A leggyakoribb húgyúti problémák 40 felett – így kezeljük őket
A negyedik X után sokan tapasztalnak apró, de annál zavaróbb változásokat a vizelési szokásaikban: gyakoribb inger, gyengébb vizeletsugár vagy visszatérő húgyúti fertőzések. Bár kellemetlenek, ezek a jelenségek gyakran teljesen természetes folyamatok következményei. Mutatjuk, mi áll a háttérben, és milyen lépésekkel előzhetők meg a komolyabb problémák.
Szétreped? Száraz? Nyers? – Mutatjuk, mi a tökéletes és egészséges bejgli 5 titka
A bejgli sütése igazi karácsonyi kihívás, amit sokan inkább elkerülnek, pedig egy kis odafigyeléssel te is tökéletes, repedésmentes, omlós süteményt varázsolhatsz az ünnepi asztalra, akár cukor nélkül.
Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.