Felmondott szülésznők: meglepő fordulat történt

Bár a napokban járna le a felmondási idejük, többen meggondolták magukat azok közül a – budapesti Szent Imre Kórházban dolgozó – szülésznők közül, akik pár hete jelentették be távozási szándékukat.

Mint ahogy arról a Házipatika.com is beszámolt, október közepén a Szent Imre Kórház szülészeti osztályán a szakdolgozók fele beadta a felmondását. Az első hírek arról szóltak, hogy az érintettek azért döntöttek a távozás mellett, mert az intézmény november elsejétől – túlterheltségre hivatkozva – nem engedélyezi, hogy a választott szülésznők beosztásukon kívül is bent lehessenek a szüléskor. Később a Népszava úgy értesült, hogy a felmondás hátterében bérfeszültség is állhatott.

kórház
Több szülésznő is meggondolta magát. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A lap friss cikkében egy újabb fordulatról ír: kiderült, hogy bár az intézmény most sem tud több bért fizetni, a napokban lejáró felmondási idő végére tíz szülésznő visszakozott. Egyikük már a botrány kipattanásakor elállt a felmondástól, kilencen pedig szerdán vonták vissza korábbi nyilatkozatukat. A Népszava úgy tudja, a távozó négy szakember közül ketten a magánszektorban folytatják, további két szülésznőnek pedig részállása volt ebben a kórházban, és ez szűnik meg most.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.