Magyar Egészségügy
Kiderült, mennyi császármetszést végeztek tavaly Magyarországon – Szakértők kommentálták a megdöbbentő számokat
A szülések 42,55 százaléka császármetszéssel történt 2025-ben – derült ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) friss adataiból. Szakértők kommentálták a megdöbbentő számokat.
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Három hónappal elhalasztja az Egészségügyi Minisztérium a gyógyszerészi vényírás bevezetését, és későbbre tolja a digitális beutalókhoz kapcsolódó szankciórendszer életbe léptetését is. A döntést a tárca szerint elsősorban az informatikai fejlesztések csúszása indokolja.
„Aki tud műtősnőt, hozza, az sem baj, ha nem ért hozzá” – Szorul a hurok a baleseti intézet körül
Egyre több a gond az országos baleseti intézetben. Hónapok óta sötétbarna víz folyik a csapokból, és óriási szakemberhiány, amelyet tovább súlyosbít, hogy több műtős dolgozó is drogbotrányba keveredett.
Nagy változást jelentettek be a mentőknél: távozik a főigazgató – Hegedűs Zsolt is megszólalt az ügyben
Távozik Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatói posztjáról, a következő hónapokban egy megbízott főigazgató látja el a vezetői feladatokat. Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elmondta, mi a tervezett következő lépés.
"Gyors tűzoltást" vár el a Magyar Orvosi Kamara az új kormánytól – Ezek a legsürgetőbb feladatok az egészségügyben a szakemberek szerint
A magyar egészségügy jelenleg egyenetlenül, rossz hatékonysággal, fenntarthatatlanul és kiszámíthatatlanul működik, ezért egyrészt "azonnali tűzoltásra", hosszú távon pedig jelentős átalakításra van szükség – véli a Magyar Orvosi Kamara. A szakembereket arról kérdeztük, mit várnak el az újonnan megalakuló kormánytól, milyen lépéseket tartanak elsődlegesnek.
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról és szakmai felkészültségéről, illetve milyen reformot tervez elsőként végrehajtani dr. Hegedűs Zsolt.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Édesburgonya vagy burgonya: melyik az egészségesebb? – Így hatnak a vércukorszintre
Az édesburgonya és a hagyományos burgonya eltérő növénycsaládokba tartoznak, más tápanyagokat kínálnak, és a vércukorszintre is különböző hatást gyakorolnak. Ugyanakkor mindkettő része lehet egy egészséges étrendnek, ha megfelelő módon készítjük el őket.
Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.