Magánrendelők
"A magánrendelők megütik a nyugat-európai mércét" - interjú
"A 21. században egyre nagyobb szükség lesz egészségügyi közgazdászokra" - vallja Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, aki immár negyedik alkalommal volt "Az év magánrendelője" szavazás szakmai zsűrijének tagja. Munkásságáról, valamint a magánrendelőknek meghirdetett verseny jelentőségéről beszélgettünk.
"Nincs fehér köpeny, orvosi ágy, és fertőtlenítőszag sem"
Ha az ember pszichiáterre vagy pszichológusra bízza magát, igyekszik ezt a legjobbnál megtenni. Ha pedig elégedett, szívesen ajánlja az adott magánrendelést másnak is, hiszen ezen területen talán még fontosabb az ismerős ajánlása, mint máshol.
Gyógyszerkereső
Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.