Kutya
Ki sétáltatja a kutyánkat, ha karanténba kerülünk?
A járvány újbóli fellángolása miatt folyamatosan változnak a szabályok, akár egyik napról a másikra is hatósági házi karanténra kötelezhetnek minket. Ez pedig gazdiként különösen nagy probléma lehet, ha hirtelen nincs, akire rábízhatnánk a négylábúnkat.
A leggyakoribb betegségek idős kutyáknál
Nemcsak az emberek, hanem a kutyák esetében is igaz, hogy az évek múlásával fizikailag legyengülnek és gyakrabban lesznek betegek. Éppen ezért nem árt kicsit előre felkészülni azzal kapcsolatban, hogy mi mindenre számítsunk, ha a négylábú kedvencünk eléri a nyugdíjas kort.
Gyógyszerkereső
A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.