Koronavírus Olaszország
Koronavírus: az olaszoknál február óta nem történt ilyen
Van ok az örömre Olaszországban, február óta nem volt ugyanis ilyen alacsony az egy nap alatt elhunytak száma. Kevésbé pozitív hír érkezett Németországból, ott május óta nem látott mértékre emelkedett a fertőzöttek napi száma. Közben Spanyolországban 400-nál is több aktív járványgócot tartanak nyilván.
Koronavírus: ilyen február óta nem volt
A koronavírus-járvány februári, olaszországi megjelenése óta most először csökkent háromra az egy nap alatt regisztrált halottak száma. Lombardia tartományban pedig öt hónap alatt most először egyetlen beteg sem veszítette életét a COVID-19 miatt.
Olaszországban év végéig marad a veszélyhelyzet
Olaszországban az év végéig meghosszabbítják a vészhelyzetet, a francia repülőtereken pedig automatikusan és ingyen tesztelik a vörös jelzésű országokból érkezőket. Közben több mint egy hete nincs új koronavírus-fertőzött egy németországi tartományban. Mutatjuk az európai helyzetet.
Koronavírus: jó hír jött Olaszországból (2)
Több mint négy hónapja a szerdai volt az első nap, amikor egyetlen koronavírusos beteg sem részesült ellátásban az intenzív osztályon Bergamo városában, ahol a járvány során a legtöbb fertőzöttet és halottat regisztrálták Olaszországon belül.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.